Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Szendrey Júlia: Für meinen Sohn, Zoltan (Zoltán fiamnak Német nyelven)

Szendrey Júlia portréja

Zoltán fiamnak (Magyar)

Még tiz tavasz sem mult el fölötted

És te engem máris itt hagyál,

Mint a madár, amely legelőször

Kis fészkéből a világba száll.

A világba! csak a szomszéd házra,

Honnan vissza már félve tekint,

És honnan az elhagyott fészekbe

Ujra-ujra visszatér megint.


Ámde amint felnől a madárka,

És anyjától lassan elszokik,

Mindig messzebb terjed röpülése,

Mig örökre végre távozik.


Igy lesz ez majd, kis fiam, te véled,

Lassankint igy hagysz el engemet,

És ki tudja, milyen messze tőlem

Rakod egykor saját fészkedet!


Most még fájó sebkint sajog lelked

Valahányszor tőlem elszakadsz,

És könnyforrás buzzog szemeidből

Mit szivedből válásunk fakaszt.


Mert még eddig egész kis világod

Keblemen és ölemben leléd,

Melynek szük, de napfényes határát

Ölelő karjaim képezék.


Oh, de majd ha kitárul előtted

Csábjaival a zajos világ,

És az élet habzó serlegéből

Téged is majd részesülni hágy ;

 

S mint virágból a reggeli harmat

A hő naptól, ugy enyészik el

Az ártatlan gyermekkor emléke,

A férfi kor ugy emészti fel:

 

Oh szólj, fogsz-e akkor emlékezni

Hü anyádra, ki úgy szeretett?

Várhatja-e, hogy majd a távolból

Legalább sirját fölkeresed ?

 

1858

 



FeltöltőMucsi Antal
KiadóKortárs Kiadó
Az idézet forrásaSzendrey Júlia összes verse
Könyvoldal (tól–ig)59
Megjelenés ideje

Für meinen Sohn, Zoltan (Német)

Noch keine zehn Lenze sind vorüber,

und du hast mich bereits verlassen,

gleich wie der Vogel, der uranfänglich

aus dem Nest will die Welt erfassen.


Die Welt! Aber bloß auf das Nachbarhaus,

von wo er nur ängstlich zurückblickt

und von wo an das verlassene Nest

immer und immer wieder zurückfliegt.


Jedoch wenn das Vöglein aufgewachsen

und von der Mutter langsam Abtrift,

fliegt sie immer weiter und weiter weg,

bis kommt der endgültige Abtritt.


So wird es auch mit dir sein, mein Söhnlein,

langsam verlässt du sicher auch mich

‘d, wer weiß es schon, wie weit ist es von mir,

wo dein Nest dereinst aufgebaut wird.


Dein' Brust ist eine brennende Wunde,

jedes Mal, wenn du von mir weggehst,

‘d quellen die Tränen aus deinen Augen,

dass im Herz von der Scheidung entsteht.


Bis jetzt ist deine gesamte kleine Welt

auf meinem Schoss und Brust gefunden,

‘d als süße und sonnige Grenzen sind

meine schützende Arme stunden.


Aber dann, wenn es vor dir entfaltet,

die Welt mit seinen Verführungen

und aus dem schäumenden Kelch des Lebens

auch du wirst davon profitieren;


Und wie von den Blumen der Morgentau

von der Sonnenwärme verschwindet,

so wird die Zeit von harmloser Kindheit

von dem Erwachsensein erblindet.


Ach sag es, wirst du an sie erinnern,

die Mutter, die war deine Zuflucht?

Kann sie erwarten, dass aus der Ferne

wenigstens ihr Grab du je aufsuchst.

 

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap