Szente B. Levente: Mert olykor azt álmodom

(Maahoz, akit kitaláltam magamnak, aki emlékezni tanított.)
 
mert olykor azt álmodom
nem is alszom
nézlek csak szótlan egész éjjel –
 
mert amikor hajadban vagyok
ölellek és szorítlak
mint riadt fák gyökerei fogják az anyaföldet
látod - kisgyermekek viselkednek így az anyaölben
mint angyalok szárnyai között
ha fáj a feszülő fáradt őszi fény
kezed érintem s te
emlékül csak szorítasz nagyon
 
mert vállad meztelen
holdfény játszik rajta puhán
szépen és nesztelen
pontosan úgy
ahogy megszerettetted ezt álmaidban
velem

(Mau, koju sam sebi izmislio, koja me je naučila sećati se)
 
jer koji put sanjam
ni ne spavam
čitavu noć tek nemo te promatram –
 
jer kad sam u tvojoj kosi
grlim te i stežem
kao koreni uplašenog drveta majku zemlju hvataju
vidiš – u krilu majke tako se deca ponašaju
kao između krila anđela
ako boli morna jesenska svetlost
ruku ti dotičem a ti
zbog sećanja samo me čvsto stežeš
 
jer ramena su ti gole
na njima mesečina mekano titra
lepo i bešumno
baš tako
kako si u tvojim snovima naučila da ja to
zavolim