Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában

Szilágyi Domokos portréja

Bartók Amerikában (Magyar)

Milyen széles az Óceán
annak, ki hazagondol - 
s rossz hír számára mily rövid az út. 
S százszor jajabb annak, ki már-már 
gondolkodni se tud a gondtól. 
Jaj neked, hús-vér idegen! -: 
szerves gép itt az ember - - 
próbáld szeretni - hisz mégis az a dolgod - 
nem kilóra mért szerelemmel.

Hova vetemedtél 
hova vetemedtél 
szivárvány havasról 
szivárvány havasról 
tűzre te vettettél 
hamuvá vedlettél 
mint jó Ráduj Péter 
szëme mënyecskéje
románul Marinka 
magyarul Margitka 
ifjú Ráduj Péter 
szëme mënyecskéje
románul Marinka 
magyarul Margitka

Jaj istenem a világ 
kinek szoros kinek tág 
jaj de szoros a világ 
csontig hatol velőt vág 
hogy kitágul a világ 
ha egyszer jobb időt lát.

Dolgos állat az ember, 
így bírja ki magát, 
lesz még célszerű is 
az agyontervezett világ, 
mindennek oka s célja 
s valami haszna van, 
a jövő alaprajza 
az arc ráncaiban, 
emez már föld alá nő, 
amaz csillagokig - - 
- Komponálni? lehet még? 
 de hát az ember dolgozik.

Kőrösfői lányok, 
mármarosi románok, 
sátron sívó arabok, 
kunyhón tengő törökök: 
hogy a nóta régi 
s hogy mindig új: így örök - 
egy nyelven szól az. mind, 
magyarul, románul, 
s ki más értené, ha 
nem Bartók tanár úr?!

"Gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák lábaikkal, és fordulván, meg ne szaggassanak titeket " 

(Máté: 7 : 6)

Estélyiben-frakkban 
Urak-Hölgyek, hölgyek-urak, 
zongoraszónál szebb 
zongorafödélen a lakk,

gyémántbolygók keringenek, 
csiribirivalcer - 
- pucér füleknek szól, 
veszett ez a hangszer!

Kicsi ember, tudsz-e 
szépeket hazudni, 
szép álságot hinni? 
Van-e erőd: utolsóig 
minden poharat kiinni?

Kin veszed meg végül, 
hogy nem alhatol? 
Ten bűnöd az is, ha 
megszaggattatol.

Sikonghatsz nyersen, mint a dzsessz,
vijjogtathatsz vonósokat, 
doboghatod a végtelen 
szinkópás ritmusait, 
csobogó fényakkordok 
gyöngyözhetnek ujjaid alól - 
mit számít a kőfülűeknek! 
Köpj rájuk - másként nem megy. 
De senki se tiltja meg, 
hogy néha ne fájjon kegyetlenül.

Fáj az otthon, ki megtagadott. 
Fáj az otthon, a megtagadott.

Halál elől meghalásba menekül, aki él - 
út-e az út, mely nincsen? 
Kevés helye az életnek ott, hol túl sok a vér, 
kevés helye az embereknek, hol túl sok az isten.

Akit sorsa meg akar tartani: 
síriglan-reményben ég el. 
Akit sorsa el akar veszteni: 
megveri tehetetlenséggel.

Gond a pénz is, míg szabadságot ad, 
gond a csönd is, ha nincs. 
Hogy mindent megértesz, ne áltasd magad, 
a lélek végül rádpirít: 
hisz nem olyannak ismer, ki. az alázatra is ráér 
körömfeketényi szabadságért.

Mert a lélek, a lélek, a lélek 
már semmiségnek örülni sem átall - 
ó, boldogság az is, 
ha Mount Vernonben barátságot kötsz egy cicával.

Marinka, Margitka, 
hamvasság hamvvedre, 
ajkadból rózsa nő, 
rög tapos kezedre, 
jó Ráduj Péternek 
szëme-szép-mënyecske                 
Marinka, Margitka, 
hamvasság hamvvedre.

Távol a gyűlölet, a szeretet is távol - 
akad-e, ki a sohatöbbéig kísér a 
West Side Hospitalból? 
Egy fájdalom sem mérhető mással - 
megértik-e, mennyire megérte 
kimondani az óriás keserűséget úgy, 
hogy a legtörpébb is értse?!

Jaj istenem a világ 
kinek szoros kinek tág 
jaj be szoros a világ 
csontig hatol velőt vág 
hogy kitágul a világ . 
ha egyszer jobb időt lát. 

Meghallani
amint fordulván csikorog a föld
ébredni fáj
valahol nyüszít egy állat -
meghallani 
a lélek ultrahangjait, 
szétrugdalni a valóság határait, 
hogy minél többet szippanthassunk 
a lehetőségek levegőjéből -
és közben ne feledjük,
hogy a feledékenység a jövő halála.

Fából faragott fájdalom, 
kőbe kalapált gyűlölet, 
allegro-barbaro-jelen, 
polifón álom, ó, jövő, 
rezdülj végig, 
a megismeréstől a fölismerésig, 
a céltudatos húrokon! 
Rezdülj végig, 
a végestől a végtelenségig, 
tudatos, ésszerű varázs -: 
mert csak az igaz, ami végtelen, 
minden véges: megalkuvás.

Tűz-víz-föld-ég 
Basa Pestát megölték 
fű-füst-zöld-kék 
tűz-víz-föld-ég 
Basa Pestát megölték 
tűz-víz-föld-ég 
fű-füst-zöld-kék 
hívó hűség - 
a természet zenévé szerveződik 
figyeljetek 
hangjaira 
(dúdol a mélybarna szemű - 
itt csak Mr. Bartók 
amerikaiak közt egy európai
felhőkarcolók közt az elemek rokona.)

Könnyel áztatott, jajszóval sulykolt idegeken 
világot lépik az értelem - 
aj - 
múló élet múlhatatlan hangjainál 
pusztuló vörösvértestekben gondolkodik a halál.

Van-e jogod elítélni 
- hisz benne s belőle is élsz - 
a jelent, 
mert kínjában kérész-éltű fogalmakat. teremt? 
Aki alkot, visszafele nem tud lépni - 
ha már kinőtt minden ruhát, 
meztelenül borzong a végtelen partján, 
míg fölzárkózik mögé a világ.

A gondolat végül széttör minden káprázatos formát, - keserves út ez az egyszerűség felé. Keserves és hosszú az út a bizonyítástól a kinyilatkoztatásig, az okolástól az axiomatikáig, - keserves, hosszú út, mert: élet.
S az élet a bizonyíték. 
Lehetnek szégyenei a logikának az axiómák: de az igazságnak remekei. 
Keserves és hosszú az út a léttől a megismerésig, a megismeréstől a fölismerésig. 
A megismerés üdvözítő módja nem a megfogalmazás, hanem a teremtés. 
A fölismerésé a küzdelem. 
Így születik a nyugalom: nyugtalanságok egyensúlya.

Semmi sincs hiába: a természet nem pazarol, s ha pazarol is: szükségszerűen. Nem szavaid: magadat pazaroltad - sokszor nemcsak a konyhapénzt: a szabadságot is be kellett osztanod, hogy holnapra is maradjon. 
A beosztás kényszerű volt; magad pazarlása szükségszerű: céltudatos. 
Mindig utáltad azokat, kik bizonyos dolgokat csak azért találnak ki, hogy ellentétei legyenek meglevőknek.
Vigasztal-e, ha szükségszerűen pazarlod magad?

"s a világot bármikor újraköltöm" 
(Lászlóffy Aladár)

Szereti a világ, ha újraköltik: 
hisz objektív valósággá válik az 
újraköltés is -: 
így lesz a világ halhatatlan. 
Mit számít a Te, az Ő, az én halhatatlanságom - 
egyedül küzdelmünk számít az egyetemes megmaradásért. 

Értetlenül él-hal, 
aki az érzelmek dialektikájához nem ért. 
Sajnálhatod a hímnős fajokat - kettős: tehát 
kettőzött magányukért, 
kik sosem tudják fölfogni, hogy az élet, 
- mert hisz meghalunk - a 
reménytelenül szeretett: 
egymásra-utaltság -, s az egymásra-utaltság 
legmagasabb fokon szervezett 
formája a szeretet.

Minden élőre ezer halál jut - 
könnyezik a kő is. 
A borzalom napjaiba 
belefárad az idő is.

Dolgos állat az ember; 
a cél: remény is egyben. 
Így hát a félt halál sem 
oly kérlelhetetlen.

Éjek zuhogó titkát 
engeszteli a nap. 
Ki messze fényekig ellát 
az boldogabb.

Az a boldogabb s fájóbb. 
Már nem áltatja semmi. 
Unokák szeme tükrén 
jó lesz elpihenni.

Sok csillagot túlélsz -
s ha hisszük, neked is hisszük el,
hogy nem azért, mert a vég közel.
Az élettel ekvivalens reményt 
- mely mindegyikünk asztalán 
jelen lehet naponta (hisz 
kenyér-só magában kevés), 
haszonnal esszük akkor is, 
ha meg sem köszönjük talán.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu

Bartók in America (Olasz)

Quanto largo l’oceano
per colui, che a casa pensa –
ma quanto è breve la via per la cattiva notizia.
Mille volte sventurato, colui
che per le difficoltà quasi – quasi sragiona.
Povero te, straniero fino al midollo –:
l’uomo qui è un robot organico –
prova ad amarlo – altro non ti resta da fare –
magari non con un amore a peso d’oro.

Dove sei capitato
dove sei capitato
dal nevaio arcobaleno
dal nevaio arcobaleno
sul rogo sei finito
cenere sei diventato
come la sposa preziosa
del buon Ràduj Pèter
Marinca in Romania
Margitka in Ungheria
la sposa preziosa
del buon Ràduj Pèter
Marinca in Romania
Margitka in Ungheria.

Ohimè, Iddio santo, questo mondo,
per alcuni è stretto per altri è largo,
ohimè, come stretto il mondo,
ti penetra fino all’osso, ti spacca il midollo,
come si dilata il mondo, quando
un tempo migliore sta attraversando.

L’uomo è una bestia laboriosa
solo cosi sopporta sé stesso,
sarà ancora conveniente
questo mondo pianificato,
tutto ha un motivo,
una finalità
e pure qualche utilità,
il tracciato del futuro
si cela nelle rughe del viso
per uno che sotto terra finisce
l’altro fino le stelle cresce –
- Comporre? E’ possibile ancora?
Intanto l’uomo lavora.

Ragazze di Kőrösfő
rumeni di Màrmoros
arabi dalle tende del deserto
turchi che tirano a campare nelle capanne:
il canto è vecchio
eppure sempre nuovo: cosi è eterno –
parlano tutti la stessa lingua
in ungherese, in rumeno
chi altro potrebbe capire
se no il professor Bartòk?!

“Non gettate le perle davanti ai porci,
perché non le calpestino sotto i piedi,
e poi si voltino per sbranarvi “

(Mateo: 7 : 6 )

In vestito da sera – in marsina
Signori – Signore, signore – signori,
la lacca sul coperchio del piano
è più bella del suono dello stesso,

pianeti di diamanti volteggiano
valzer della tiritera -
- adatto all’ orecchio nudo,
dannato di un strumento.

Omino piccolo, sai raccontar
panzane che sembrano vere,
credere alle falsità belle?
Ne hai la forza di svuotare,
fino al’ultima goccia tutti i bicchieri?

Con chi te la prendi
se a dormir non ci riesci?
E anche colpa tua,
se sei angariato.

Puoi strillare garrulo, come il jazz,
puoi far squittire gli archi,
puoi battere il ritmo
sincopato dell’infinito.
Possono degli accordi di luce
frizzare’sotto le dita –
a che pro, per i duri d’orecchio!
Sputaci addosso – altrimenti non va.
Ma nessuno te lo proibisce
talvolta provar del dolore atroce.

Ti duole la Patria che ti ha rinnegato.
Ti duole la Patria, la rinnegata.

Colui che vive, dalla morte in morte fugge,
è una via, la via, che non esiste?
Dove il sangue abbonda, ne ha poco spazio la vita,
e dove Dio abbonda, c’è poco spazio per l’uomo.

Chi dal destino alla vita è designato:
brucerà nella speranza fino la tomba.
Chi dal destino alla perdizione è condannato:
viene dall’impossibilità mortificato.

Anche il denaro è un pensiero, finché libero ti rende,
il silenzio lo è altrettanto, se vien a mancare.
Non ti ingannare che capisci tutto,
alla fine l’anima ti rimbrotta:
non ti conosce per uno, che per
un pezzetto di libertà si umilia.

Perché l’anima, l’anima, l’anima
non si vergogna a gioir’per nonnulla –
è una tale felicità, perfino
a fare amicizia a Mount Vernon, con un gattino.

Marinka, Margitka
cinerario della purezza
tra le labbra tue spunta la rosa
la zolla pesta la mano tua,
sposa preziosa
del buon Raduj Pèter
Marinka, Margitka
cinerario della purezza.

L’odio è lontano, ma lo è anche l’amore –
si troverà mai, chi dal West Side Hospital
ti accompagnerà fino al non ritorno?
Nessun dolor è misurabile con un’altro,
comprenderanno, quanto valsa la pena,
pronunciare l’enorme amarezza, in modo,
che anche l’essere più insignificante possa capire?

Oi, Iddio santo, questo mondo
per alcuni è stretto, per altri è largo
oi, com’è stretto il mondo
ti penetra fino all’osso, ti spacca il midollo,
come si dilata il mondo , quando
un tempo migliore sta attraversando.

Sentire
come la Terra cigolando gira
destarsi fa male
da qualche parte guaisce un animale –
percepire
gli ultrasuoni dell’anima,
prendere a calci i confini della realtà,
per poter aspirare sempre di più
dall’aria delle possibilità -
e non dimenticare frattempo,
che la smemoratezza è la morte del futuro.

Dolore scolpito nel legno,
l’odio inciso nella pietra,
allegro – barbaro – il presente,
un sogno polifonico, oh, futuro
suona sino la fine
sulle corde della determinazione,
dalla cognizione fino la rivelazione!
Suona sino la fine
dal finito all’infinito,
consapevole, ragionevole incanto:-
solo l’infinito è quello vero,
tutto il finito è solo opportunismo.

Fuoco - l’acqua - terra – cielo,
hanno ucciso Basa Pesta
erba – fumo – verde – blu
fuoco - l’acqua – terra – cielo
hanno ucciso Basa Pesta
fuoco – l’acqua – terra – cielo
erba – fumo – verde – blu
richiamo alla fedeltà –
la natura si organizza in musica
ascoltate i suoi suoni
( canticchia un tal’ con gli occhi marroni -
qui solo il signor Bartòk,
un Europeo tra gli Americani
attinente degli elementi tra i grattacieli.)

La ragione percorre il mondo, sui nervi
dalle lacrime inzuppate e dal lamento martellato,
ahimè
dalle voci immortali della vita effimera,
nel decadimento dei globuli rossi, ragiona la morte.

Ne hai il diritto per condannare
- vivi dentro e tramite esso –
il presente
perché nel suo tormento, crea nozioni fugaci?
Chi crea, indietro non sa tornar –
quando tutte le vesti gli staranno strette,
sulla riva dell’infinito tremerà ignudo,
finché dietro di lui, tutto il mondo si allinea.

Il pensiero, infine spacca ogni forma di vane speranze,
strada piena di tribolazioni verso la semplificazione.
Strada lunga e tribolata, dalla dimostrazione
fino la rivelazione, dalla giustificazione fino l’assiomatica,
travagliata lunga strada, perché:
è la vita.
E la vita è la conferma.
Gli assiomi possono esser la vergogna della logica:
ma sono i capolavori della verità.
Lunga e travagliata la via fino la cognizione,
dalla cognizione fino la rivelazione.
Il modo salvifico della cognizione
non è l’enunciazione, ma la creazione.
La rivelazione è la lotta.
Cosi nasce la quiete: l’equilibrio delle inquietudini.

Niente è invano: la natura non spreca,
e se spreca lo fa per forza di cose.
Non le tue parole: te stesso avevi sprecato –
spesso non solo le spese per il quotidiano –
anche la libertà devi gestire, in modo
che rimanga anche per domani.
La gestione era obbligata; lo spreco
di te stesso necessaria: determinata.
Hai sempre odiato coloro, che inventano
determinate cose per il gusto di essere
in dissenso con il già esistente.
Ti è di consolazione, se ti sprechi necessariamente?

“ posso ricreare il mondo in qualunque momento”
(Làszlòffy Aladàr)

Il mondo ama essere ricreato:
tanto anche la ricreazione diventa
realtà obiettiva -:
cosi è che il mondo diventa immortale.
A che serve la tua, la sua, la mia immortalità,
unica cosa che conta è la nostra lotta
nella sopravivenza universale.

Chi della dialettica dei sentimenti non se ne intende,
vive e muore senza senso.
Puoi provar pena per gli ermafroditi – duplice:
cioè per la loro duplice solitudine,
non saranno mai in grado a capire, che la vita è,
- tanto prima o poi moriremo –
esser’ amato senza speranza:
l’interdipendenza, e al più alto grado
organizzato forma dell’interdipendenza è l’amore.

Si contano mille morti per un vivente –
pure la pietra piange,
Ne ha abbastanza perfino il tempo,
dei giorni d’orrore.

L’uomo è una bestia laboriosa;
il traguardo: coincide con la speranza.
Cosi anche la morte temuta,
non sembra più, cosi spietata.

I segreti martellanti della notte,
sarà il giorno a conciliare,
chi fino le luci lontane vede
sarà sempre il più felice.

Il più felice e il più tormentato.
Oramai non si illude di niente.
Negli occhi dei nipoti
sarà bello riposare.

Sopravivrai a tante stelle,
se crediamo, crediamo anche a te,
e non perché è cosi vicina la fine.
La speranza equivalente alla vita,
- che può esser presente tutti i giorni,
sul tavolo, di ognuno di noi,
(il pane e il sale da soli son insufficienti)
mangiamo col beneficio, anche se
dimentichiamo il ringraziamento.



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

Kapcsolódó videók


minimap