Bábel (Magyar)
lengő lófejek a csillagok csörögnek de én csak hallgatok mint az üvegcse melyhez kavics ha koccan széttörik bár meg se moccan
édeskés illatok enyvesednek könnye hullik téli fenyveseknek piheg a szelíd karácsony nőm haja akár a bársony
az éjben eső felesel rólam locsog járdára zuhog csattog a mocsok ravasz hó helyett a tűk a vatták életem az ördögöknek adták
erőlködöm emelkedném - nem lehet rákgyanús maroknyi fekély a lelet gatya nélkül fetrengek az ágyon nem is eszem s párnám lehányom
bőröm alá kesztyűs kézzel nyúlnak elképzelnek ürgének nyúlnak 33 éves lézengő árva apostol keserű dolgokba megint belekóstol
talán ez már a végső kálvária a pohárban tiszta víz várja hogy e megnyomorító tudást fölismerjem mint Krisztus Júdást
langyos dallamra ráng a szív bármit ha szólt most visszaszív andalítóan lágy húgy csörgedez töri vállamat a fakereszt
általánosít az intenzív osztály vidd haza csomagod vidd el amit hoztál szemed tükrét hagyd csak itt nekem nélküle értelmét semminek nem lelem
csöndesen beborul szenesedik az ablak lényem legbenső kuckójába raklak mitévő legyek szállnak árnyam körül a szárnyak
és te hallod-e az ócska dallamot melyre az elmúlásba ballagok cseppek csöpögnek egyenest az érbe tápvizet kapok vérért cserébe
megcsapott a halál szele együtt hálok kelek vele akár a lepedő rám tapadt - párna gyötri a hátamat
a nyárfák tűhegyes csúcsa fázik a megriadt égbe mártózva ázik nem látni mást a harmadik emeletről megfeledkezem halkan a leheletről
hőse lettem újra édes Erzsébet szemérmetlenül költőd versének hamuszürke gyáva hajnalokon elszökni tőled bár semmi okom
egyre közeledem a halálhoz eső esik vagy izzadok talán hoz valami heveny változást ez az álom nélküli álmodás
tekintetem mint padlón a szappan odafagyott oly mozdulatlan testem láttán elfog a szédület: romba dőlt bábeli épület
meddig leszek még bőrömnek bérlője a józanság olykor ráront az élőre pántolt kobakomból kifelé tolat a hirtelen fölnyergelt gondolat
annak ki urasan végezheti dolgát minek megjátszania a szolgát érdemes-e menekülni innen gyarlóságomat ha magammal kell vinnem bestiák sora sürög-forog egyikük hörög másikuk morog farkát morzsolva réved a sátán szőrzete felmered a hátán
szenny nemesíti a lázongó kant tükörből lesem e bárdolatlant mint lantokat forgató rozsdás eke előttem gördül hiányzó kereke
tűvel átdöfött fallosza himbál láthatja bárki aki csak kint áll minemű lény ő ha szája habzik ha magáért hevül ha önmagával bagzik
ó istenem csak ennyit érek kezeim immár hullafehérek ablakra tapad a hajnali pára eleget féltem eltűnök nemsokára
a levegőt köztetek nem sokáig rontom bőrömön átvilágít a csontom habzó fellegek leve csorog kétharmad gyomrom nélkülem korog
félbehagyott mondat annyit sem érek lángol a bendőm mintha méreg égne húsom alatt valahol legbelül hol étkek helyett alvadt vér feszül
most hirtelen természetellenes kegyelet vagy üdvözülés kellemes áramlata jár át és lelkemben cirkál illik-e költőnek hogy ilyesmit firkál
semmi nem igazolja vereségünket nyakamon az ér már alig lüktet isten természet történelem kibabráltatok jócskán velem
a pokolba új lakó költözik selyembe brokátba gézbe öltözik nincs szükség metafizikus személyzetre hogyha halálra vagyunk kiképezve
üregek végén üregek vannak egyremegy neveznek nősténynek kannak a pokol csak óriási szálloda száll ide lelkünk száll oda
új lakó költözik az üres lakásba felkészítenek az összevarrásra s miközben testem még földi börtöné szembogarak gyűlnek a fény köré
huzatban aszalódik az arcom kire hárítsam saját kudarcom nincs erő mi bukásom felülmúlja vereségemnek vagyok féktelen tanúja
megmászom ismét a három emeletet kihagyva néhány elcsépelt jelenetet épülök de szellemem tovább rombolom halálomat türelmesen begombolom
Az éjben eső felesel, rólam locsog - járdára zuhog, csattog a mocsok. Lóg az orromból műanyag kábel; dühöng a szívem, dühöng e Bábel. Feltöltő | Répás Norbert |
Az idézet forrása | jelenkor.net / A nagy verslista: 30 legjobb kortárs magyar vers a kritikusok szavazata alapján |
|
|
|