Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Tóth Árpád: In den alten Haine (A vén ligetben Német nyelven)

Tóth Árpád portréja

A vén ligetben (Magyar)

A vén ligetben jártunk mi ketten.

Aludt a tölgy, a hárs, a nyár.

Hozzám simult félőn, ijedten,

S éreztem: nem a régi már.

Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,

S csendes volt a szivünk nagyon,

S jaj, mégis csókba forrt az ajkunk

Azon a sápadt alkonyon.

 

Kezéből a füre, könnyesen, gyürve,

Lehullott egy csöpp csipke-rom,

Fehéren és halkan repült le,

Akár egy elhervadt szirom.

S szeme rám nézett kérdőn, búsan:

(Nincs busabb szem, mint aki kérd)

Ily szomoruan, ily koldusan

Mért hivtuk egymást ide, mért?

 

S mondta, hogy késő már az éj… s ő

Megy… mennie kell… s elfutott.

Hallottam haló zaját a lépcsőn

S nem tudom, meddig álltam ott.

Azután jártam le s fel a parkban,

Mint aki valakire vár,

Gázolt a sarkam síró avarban,

S aludt a tölgy, a hárs, a nyár…

 



FeltöltőMucsi Antal
Az idézet forrásaInternet

In den alten Haine (Német)

In den alten Hainen waren wir zwei.

Schlief schon der Baum ‘d die Sommer auch.

Sie schmiegte zu mir verängstigt, bleich,

ich fühlte: Sie ist kalt und irgendwie Rauch...

Hastig huschten wir, leise war die Stimme

und unseren Herzen waren sehr ruhig,

doch haben wir uns geküsst, wie immer

aber der Abend war ziemlich blässlich.

 

Aus Ihrer Hand fiel auf den Rasen, tränen voll,

ein winziges kleines Tüchlein raus,

schneeweiss und langsam herunterflog

wie eine verwelkte Rose sah aus.

Ihr Auge sah mich fragend, traurig an:

(Es gibt kein traurigeres Auge, von fragenden)

so deprimiert, so trüb und bettelarm

warum vollen wir hier alles beenden?

 

Es ist schon zu spät und sie hat auch gewollt,

sie musste gehen … ‘d ist weggerannt.

Hörte ihre Schritte auf der Treppe grollt

ich weiss es nicht, wie lang ich dort stand.

Dann wollte ich in Park, daran glauben,

wie die Bäume durch den Windhauch,

im Laubhaufen bin ich gelaufen,

schlief schon der Baum ‘d die Sommer auch.

 

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap