Tóth Árpád: Abendstrahlenkranz (Esti sugárkoszorú Német nyelven)

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Der Weg vor uns ist aschig geworden,
und dunkle Schatten fielen über den Hain,
doch noch ein zarter Strahlenkranz Orden
spinnt der Sonnenuntergang in deinem Haar:
Blasses, sanftes, doch ernsthaften Friede,
was kaum von einem irdischen Licht war, es
filterte in den halb' Duft und Stille,
die abends Seelenwanderung stellte, dar.
 
Dufte und Stille. Der Duft des Rätsels
glänzte in deinem Haar ‘d der Friedensstille,
war es besser zu Leben als vorerst, und
das Licht zog in das Herz, meine Pupille:
Ich wusste nicht mehr, ob du, noch du warst,
oder ein Spitzen Gebüsch ist deine Kehle,
in dem ein Gott auf die Erde zog, als Ballast,
und von seinem Laub zittert seine Seele?
 
Ich stand verzaubert, still und benommen
Minuten vergingen, Jahrtausende kamen -
einfach hast du meine Hand genommen,
und meine Wimpern langsam aufgegangen,
fühlte es, wie in mein Herz zurückkam
und es kam mit strömender, tiefer Musik,
wie Blut in tauben Blutgefässen lahm,
das irdische Gefühl der Liebe Durchstich!