Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Tóth Árpád: De la suflet la suflet (Lélektől lélekig Román nyelven)

Tóth Árpád portréja

Lélektől lélekig (Magyar)

Állok az ablak mellett éjszaka,

S a mérhetetlen messzeségen át

Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd

Távol csillag remegő sugarát.

 

Billió mérföldekről jött e fény,

Jött a jeges, fekete és kopár

Terek sötétjén lankadatlanul,

S ki tudja, mennyi ezredéve már.

 

Egy égi üzenet, mely végre most

Hozzám talált, s szememben célhoz ért,

S boldogan hal meg, amíg rácsukom

Fáradt pillám koporsófödelét.

 

Tanultam én, hogy általszűrve a

Tudósok finom kristályműszerén,

Bús földünkkel s bús testemmel rokon

Elemekről ád hírt az égi fény.

 

Magamba zárom, véremmé iszom,

És csöndben és tűnődve figyelem,

Mily ős bút zokog a vérnek a fény,

Földnek az ég, elemnek az elem?

 

Tán fáj a csillagoknak a magány,

A térbe szétszórt milljom árvaság?

S hogy össze nem találunk már soha

A jégen, éjen s messziségen át?

 

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,

Mint egymástól itt a földi szivek!

A Sziriusz van tőlem távolabb

Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

 

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!

Küldözzük a szem csüggedt sugarát,

S köztünk a roppant, jeges űr lakik!



FeltöltőKárpáti Göttler László Antal
Az idézet forrásaOSZK MEK

De la suflet la suflet (Román)

Stau la fereastră noaptea şi privesc

o stea în depărtări adânci, de unde,

sfios, tremurătoare, licăresc

în ochii mei acele raze blânde.

 

Trecând prin miliardele de mile,

neostenite-n spaţiul îngheţat,

atâta beznă mută şi pustiuri

de câte lungi milenii-au traversat?

 

Mesaj ceresc la ultima etapă,

aceste raze-n ochii-mi fericite

mor în sicriul peste care las

capacul genei mele ostenite.

 

Trecând lumina prin cristale fine,

savanţii înşişi au descoperit

în spaţiu alte corpuri înrudite

cu ţărna şi cu trupul meu mâhnit.

 

În mine-o-nchid şi-n sânge o absorb,

şi-ascult ce vechi dureri îşi plânge-anume

ogorului – azurul, raza – stelei

şi-un corp ce spune altui corp, în lume.

 

Singurătatea poate că le doare

în spaţiul fără margini risipite,

ori poate ne-ntâlnirea dintre noi

în ghiaţa nopţii care ne înghite?

 

De ce plângi, stea? Eşti mai însingurată

ca inimile noastre între ele?

E mai departe Sirius de mine

decât un camarad, la zile grele?

 

Vai, dragoste, prietenie, cale

de la un suflet pân-la altul, viaţă

în care raza ochilor, mâhnită,

nu dă-ntre noi decât de-un vid de ghiaţă!



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásahttp://www.poezie.ro/index.php/poetry/13985435

minimap