Tóth Árpád: Ripacs

Csak a bukás várt, látom magam is.
Elméláztam a fák közt: Ó, szelíd,
Örök kulisszák! - s mikor tüzeit
Rámköpte a reflektor: "most!" - hamis
 
Gesztussal rángtam, rossz, ijedt szinész -
Egy percem lett vón: megmutatni a
Fenségeset. Az Istent. S már tova
Fordult a fény. És ennyi az egész.
 
Ó, hol a szenvedély, amit csak én
Tudtam? Az égre nézek: rég halott
Csillagok özvegy fénye nyargal ott.
Reménytelen minek ágálok én?
 
Az előadásnak rég vége van.
Jobb lesz: lemosom az élet silány
Festékeit magamról. Halavány,
De igaz arcom bocsásd meg, Uram!
 

Failure awaited, that I, too, could tell.
I, lost in thought among the trees: that lot
of gentle, timeless props! And when the spot
had spat its light and signalled: "now!", I fell
 
About, making false gestures, twitched with fright -
Merely a minute to act and to show
Majesty, Godhead, then off went the glow:
That spot, and with it my time in the light.
 
Oh, where's all the passion that only I
Knew, I look to the skies: the widowed light
Of long-dead stars is rushing through the night.
Hopeless the gesturing, why do it, why?
 
The show has ended and it's time to give
Myself a wash, to cleanse, the time is rife
To shed the make-up, trashy paints of life.
My wan, but true face, Lord of mine, forgive