Tóth Imre: Piatok 13-teho (Péntek 13. Szlovák nyelven)

Egy másik életben,
lehet, hogy aludtál nálam,
a régi lakásban.
A bábszínész délutáni álmából ébred,
utolsó kávét iszik az előadás előtt,
előtte még egyszer bejárja a várost,
ahol egyszer tízezer álmot látott,
sikert, szerelmet, boldogságot,
rájött, ő maga lett a bábu,
a főutcán végig megy a hídig, ahol még
szerelmet nem vallott nőnek,
aztán lazán átlép a korláton,
a derékig érő vízbe zuhan,
rokkantan él még harminc-negyven évet,
ha jót akartok, ne higgyétek el a mesémet.
Istenek, és Istennők
szeretik egymást
bennünk,
nem mi élünk,
hanem ők.

V inom živote,
možno, spala si u mňa,
v starom byte.
Bábkoherec precitá z popoludňajšieho sna,
pred predstavením si vypije poslednú kávu,
predtým sa ešte raz mestom prejde,
kde raz desaťtisíc snov videl,
úspech, lásku, šťastie,
zistil, on sám panákom stal sa,
prejde po hlavnej po most, kde žene
lásku nevyznal ešte,
potom ľahko prekročí zábradlie,
a do vody po driek siahajúcej padá,
zmrzačene žije ešte tridsať-štyridsať rokov,
ak chcete dobre, neverte mojej rozprávke.
Bohovia, a Bohyne
v nás
radi sa majú,
nie my žijeme,
ale oni.