Tóth Krisztina: A szeretet természetéről

Gyanakvással figyeld a hunyt szemet!

Kotyog a jég alatt a víz, az álom

statisztákat vezényel, és a szájon

kilép-belép a légnemű menet,

szavak, mik visszajárnak, éveket

kottázó utcatáblák, éjszakákon

átkanyargó buszok, vetetlen ágyon

reflektor húz vakító fényjelet –

- nem voltál itt, és nemsokára emlék

lesz majd az is, hogy itt fekszel, kegyetlen

kíváncsisággal vallasd hát a nemrég

saját kezedként mozduló kezet: nem

tudhatod, kié a függönyárnyék

rácsozta test, az ismeretlen.