Tóth Krisztina: Beryx decadactilus

Ha az egész csak halandzsa lehetne,
idegen, mint a szótárban a vízipálma,
távoli, mint a térképen a Tűzföld,
ha bennem lenne és csak kitalálva,
ha volna köztünk egy nyelven túli szűzföld,
édes vizében tízujjú hal pihenne,
véletlen lapoznék és ráakadnék
erre a képtelen és szűzi nyelvre,
hasbeszélnénk, mint a hegyben a karsztvíz,
dolina, uvala, polje – szólnál,
de nem mint aki tényleg létezik, csak
véletlenül kinyitott, mint a szótár,
és válaszolnék: tűzpart, kovaévek,
gondolnál sziklaráncra, lávakőre,
nem volna történet, nem vágyakoznék
valódi tájra, benne arcra, bőrre,
képzelt idő, fürödhetnénk nyugodtan
tízujjú halak, ott, az ismeretlen tavában,
testetlen név, lebegnél simogatva
– persze nem általam, csak általában.