Tandori Dezső: Corsaro, Josefstadt (Corsaro, Josefstadt Olasz nyelven)

’Sok mindent mondtam, ami nem volt úgy.
De amit nem mondok, az nem is lehet úgy.’
Ld. AZ ÚGY VOLT

Dublini ablakomban megjelenik egy ablakmosó.
Ezt a fém létra láttán kitalálom.
Fokról fokra tolja szét (ki a létrát),
Túlján, mint Witti határán túl semmiről nem lehet
Mondani semmit.

Némán nézem.
Szerencsére hamar elmegy.
Az ablakmosó.
Rákaptam a tévéközvetítésekre.
A vájdlingban áztathatom a lábam,
Ha fogadtam, jókor, irodán, Epsomra, Ascotra, akármi.

Dublin második legszélesebb folyójánál van egy iroda.
Az irodához közel egy híd.
Szemközt látszik a Mountjoy-börtön.
Fut egy ló, neve Montjoy.
Egy u-különbség, megteszem Montjoyt, nyerek.

Richard Quinn vitte, ő volt a zsokéja.
Azaz ’T’ Quinn.
Miért ’T’?
Teddy nem lehet stb.
A ’stb.’ a nagy pontosság igényének kifejezője.
Tényleg, miért ’T’?

Mögöttem felirat; Ouinnsworth.
Ez ott annyi kb., mint KÖZÉRT, Meinl, Billa etc.
Hát ez jól összejött. Nyert ’a Quinie’.
Elszívom kilencvenedik szál szimfóniámat, az eznapit.
Búcsú Dublintól.

A reptéren ír szurkolók.
Akhillesz-sisakok a fejeken, lóhere-alakúak,
Zöld-narancs-fehér színek.
Három trikó ratjam is, 40 fok a napon,
A három trikón fekete pulóver, halványkék farmerdzseki.

Ezek a királynő színei.
Egy csudaszép lányé, akibe beleszerettem.
Jó ég, 1975–76-ból a feleségem az!
Ezt a régi képet magammal hordom ezután.
Milyen szép nővel éltem.
És folyton csaknem megöltük egymást, minden ilyen.

Megalkottuk Szpéróékat, Dömiéket,
A királynő az én utazásaim engeldélyezője,
Történt egy s más.
Ami volt, nincs.
Ez a kép visszakerül – honnét, hova?
Ebbe a lányba vagyok szerelmes.
Magam se néztem őt akárhogy (ki honnét).

Ma talán én vagyok a jobb.
De azt el nem érem. Amilyen ő volt.
Szpéró is meghalt.
Ülök majd újra a Josefstadtban, egy templom falát nézem
Nagy hőségben.

Utána (soha nem iszom többé)
Beülök tonikra a Corsaróba.
Szpéróról tudnak már,
Elébem teszik majd a piros gyertyát,
Meggyújtják netán a piros gyertyát előttem
A korai délutánban.

Mint én, Szpéró halála óráján,
Öt évre rá,
Londonban, egy éjszaka, júniusban.
Másnap egy Éjszakai Műszak nevű apamén
Senki Sem Alhat nevű lova-fia nyert, nekem.
Én se aludtam (lásd piros mécsesem) akkor éjjel.

Most ezzel a csodaszép lánnyal fogom
Leterrorizálni őket.
Megmutatom fényképét.
Iszom három tonikot.
Lassan magamra maradok.
A tonik ivása lassul, a gyertyát megszokom.

Este, otthon, Bécs háztetőit nézve,
Előveszem a fényképet.
Még nem tudom, végigvetem magam az ágyon, nem vetem,
Szívom cigarettáim, a századiknál tartok majd.
Dublin után, Bécs után,
Ahogy a vonat elmarad, a repülőtér elmarad,
Cigaretta egy szál se.

A csodaszép lány, akkor tíz éve volt a feleségem,
Még nem tud róla semmit, hogy beleszerettem. Ma nincs itthon.
Nem sértődhet meg, hogy nem abba, aki ő ma. De belészerettem.
Pedig sokkal különb, úgy fest, ma, különbek vagyunk.
Minden minimalizálódik.

Ez, hogy hirtelen szerelmes vagyok, a maximum.
A minimalizált maximum?
Sok mindent mondtam, ami nem volt úgy. Ez rég volt.
Most tudjuk: amit nem mondunk, az nem is lehet úgy.
Most előveszem, nézem, nézem a képét. Fel fogom
Használni egy regényben.
Ott lesz ez a fotó.
Valaki szerelmes lesz belé újra,
Ebbe a lányba.
Aki tíz éve már a felesége volt akkor,
Aki a regény cselekménye szerint meghalt. Tragikusan.

Ülök a Josefstadtban, a Corsaro Trattoriában.
Ez a tonik maradt. Semmi tragédia.
Ettől senki senkit nem akarhat megölni. Meddő óra.
Ötvennégy kiló vagyok, öt rétegben megyek, árnyékban harminchat fok.
Csepp veríték se, de a lábam kiesik alólam,
Szédülök a gyengeségtől,
Aztán erőt veszek magamon,
Rágyútok,
Gondolok valamit, abba kapaszkodom.

Jegyzeteimet is fel kell dolgoznom még.
Az most elmaradt.
Tiszta haszon.
Hasznos, ha szerelmes vagy,
Avagy nem hasznos, megint több a teendőd,
Mint ha – szerelem híján – elintézted volna?
Nagyon rossz lesz magányosan, így, a Corsaróban.
Csak együtt lenne rosszabb, nevet majd az egykori csodaszép lány.

‘Ho detto molte cose, che non erano così.
Ma quel, che non dico non può neppure essere così.’
V. È stato così.
 
Nella mia finestra a Dublino appare un lavavetri.
Posso intuirlo vedendo la scala di metallo.
La allarga gradino per gradino (distanzia la scala)
D’altra parte, come pure sul oltreconfine di Witti
Sul niente non si può dire niente.
 
Lo guardo in silenzio.
Per fortuna se ne va presto.
Il lavavetri.
Sono fissato con le trasmissioni televisive.
Posso mettere a mollo i miei piedi nella bacinella,
Se ho fatto la scommessa, a tempo, in un ufficio scommesse,
Su Epsom, Ascot, su qualunque cosa.
Lungo il secondo fiume più largo di Dublino c’è un ufficio scommesse.
Vicino all’ufficio scommesse c’è un ponte.
Di fronte si vede la prigione di Mountjoy.
Un cavallo, che corre, si chiama Montjoy.
La differenza è una lettera U, scommetto su Montjoy, vinco.
 
Lo montava Richard Quinn, lui era il fantino.
Ossia, ’T’ Quinn.
Perché ‘T’?
Teddy non può essere ecc.
L’ ‘ecc’ è l’espressione dell’esigenza di alta precisione.
Davvero, perché ‘T’?
 
Dietro di me v’è un’iscrizione; Ouinnsworth.
Questo là significa più o del meno, KÖZÉRT*, Meinl, Billa ecc.
Beh, questo l’abbiamo imbroccato. Ha vinto ’la Quinie’.
Fumo la mia novantesima sigaretta Szinfónia della giornata.
Addio a Dublino.
 
Tifosi irlandesi all’aeroporto.
Elmi di Achille sulle loro teste, a forma di trifoglio,
Verde – arancio – bianco.
Anch’io indosso tre magliette, 40 gradi al sole.
Sulle tre magliette un maglione nero, una giacca di jeans azzurra.
 
Questi sono i colori della regina.
Di una stupenda ragazza di cui mi sono innamorato.
Santo cielo; è mia moglie dal 1975 – 76!
D’ora in poi, questa vecchia foto porterò con me.
Che bella donna è con cui ho vissuto.
E per tutto il tempo ci stavamo ammazzando a vicenda,
Tutto così.
 
Abbiamo creato gli Szpéró e i Dömi.
La regina è l’autorizzatrice dei miei viaggi.
Sono successe delle cose.
Quel, che c’era, non c’è più.
Anche questa foto ritorna – da dove, a dove?
Sono innamorato di questa ragazza.
A ogni modo, io stesso non è che la guardassi (chi da donde).
 
Oggi, forse sono io il migliore.
Ma una cosa non potrò mai raggiungere. Di come era lei.
È morto anche Szpéró.
Starò seduto di nuovo a Josefstadt, guardando il muro di una chiesa, nella calura.
 
Dopodiché, (non berrò mai più)
Andrò a prendere un tonico al Corsaro.
Di Szpéró sanno già.
Poseranno la candela rossa davanti a me.
Forse accenderanno la candela rossa davanti a me
Nel primo pomeriggio.
 
Come me, nell’ora della morte di Szpéró,
Cinque anni dopo,
A Londra, una notte di giugno.
Indomani, il figlio di uno stallone di nome ‘Turno di notte’, Chiamato ‘Nessuno può dormire’, ha vinto, per me.
Neppur io dormivo (V. la mia candela rossa) quella notte.
 
Ora li terrorizzerò con questa
Bellissima ragazza.
Farò vedere la sua foto.
Berrò tre acqua tonica.
Lentamente rimango solo.
La bevuta del tonico rallenta, mi abituo alla candela.
 
Sera, a casa, guardando i tetti di Vienna,
Tiro fuori la foto.
Ancora non lo so, se mi butterò sul letto, o non mi butterò.
Fumo le mie sigarette, sarò alla centesima.
Dopo Dublino, dopo Vienna,
Man mano, che il treno, l’aeroporto s’allontana,
Sigaretta neppure una.
 
La stupenda ragazza, è da dieci anni ch’era mia moglie.
Lei non sa ancora niente del fatto, che mi son innamorato di lei. Oggi non è a casa.
Non può offendersi, se non in quella, ch’è lei oggi.
Ma mi sono innamorato.
Eppure è molto migliore, sembra, che siamo migliori.
Tutto viene minimizzato.
 
Che io sia improvvisamente innamorato è il massimo.
Il massimo minimizzato?
Ho detto molte cose, che non erano così. Era tanto tempo fa.
Ora sappiamo: quel, che non diciamo, quello non può
Essere così.
Or’ la tiro fuori, guardo e guardo la sua foto. La utilizzerò
In un romanzo. È lì, che sarà questa foto.
Qualcuno s’innamorerà di lei di nuovo.
Di questa ragazza.
Che allora da dieci anni era sua moglie,
Colei, che secondo la trama del romanzo è morta. Tragicamente.
 
Sto seduto a Josefstadt, alla trattoria Corsaro,
Questo tonico è avanzato. Nessuna tragedia.
Di questo nessuno vorrà uccidere nessuno. Ora infruttuosa.
Peso cinquantaquattro chili, cammino con cinque strati
addosso, trentasei gradi all’ombra.
Non una goccia di sudore, ma la mia gamba cede sotto di me.
Mi gira la testa dalla debolezza,
Poi mi faccio forza,
Accendo una sigaretta,
Penso a qualcosa, mi tengo stretto a questo.
 
Devo ancora elaborare i miei appunti.
Questa è stata rimandata.
Puro profitto.
È utile se sei innamorato,
Oppure non è utile, di nuovo hai più da fare,
Come se – in mancanza d’amore – l’avessi sbrigato?
Sarà molto brutto esser’ soli, così, al Corsaro.
Solo insieme sarebbe peggio, riderà la, una volta
stupenda, ragazza.
 
* KÖZÉRT Abbreviazione di Községi Élelmiszer-értékesítő
Vállalat – Azienda municipale di vendita alimentare –
piccoli negozi alimentari per lo più familiari, aperti di giorno e di notte.