Thurzó Lajos: Verebek a tengerparton

Csendes, szép rónánkról,

mikor ide jöttem

furcsa vágytól űzve,

csak arra nem gondoltam,

hogy találkozok veled,

kicsi madárkám .. .

A tenger hintás vize most a párnám,

Egész nap ringok a puha nagy pamlagon,

és szívem halk ütemén

babrálva nézem és hallgatom,

mint játszik sok fodros tünemény,

hol egybefolyik ég és víz.

Megsimogatom hát

borzas tolladat,

gondolatban persze csak,

s a pici lábadat méregetem én

a pálmafa békés levelén,

hol előbb még csöppet ölelkezett

a napsugárral.

Elcsattant aranycsókjuk után

tea pálmára libbentél sután

úgy mint nálunk utak porából

testvérkéd, ha száll

a fára, hogy igyon az eper borából.

Mindig szerettelek,

madarak legszegényebbje.

Sorsod volt az én szürke sorsom.

Hangom is a te vékony csiripelésed

nádsíp-zenéjével trillázott

a nagy, szárnyas madarak zordon

világában. Ott csak maradékot

szedegettünk veled,

ha nagy csőrök lakomája végé

kevéske morzsa maradta porban

vagy a díszes nagy tálak szélén .. .

Mert akartuk sok-sok veréb:

változott a világ.

megcibált szürke tollaink most

a legszebb madarak díszével lobog,

s értünk ring a kékben minden ág.

A tenger is ezt súgja,

ezt a hegyek, a pálmás liget, a fenyők,

és ezt üzenik, kik engem küldtek ide,

a búzás szép mezők.

Holnap, ha hulló ezüstben felébredünk,

szállj ide újra a pálmafaágra

és ha tengerrel majd

szabad világunk int,

örvendjünk együtt hát megint.

Nevessünk fel dalos, nagy kedvvel

a tiszta égre

s köszöntsük véled, kis veréb sorstársam

szabad, szép napunk,

mely nekünk is felragyogott végre .. .