Várady Szabolcs: Székek a Duna fölött

Az a két szék a maga módján

nem is volt csúnya. Kár, hogy a rugó

kiállt belőlük, és hogy a kárpit

olyan reménytelenül koszos volt.

De széknek székek, sőt. Abba a lakásba?

Vittük tehát, jobbára a fejünkön,

az Orlay utcából az egykori

Ferenc József, ma Szabadság hídon át

a Ráday utca 2-be, ahol P. lakott

az idő tájt (nyomait lírája őrzi).

Egy szék is, hát még kettő, alkalmas

lehet sok mindenre. "Két költő a hídon,

fejükön székekkel" - elképzelhető egy

kép ezzel a címmel. Remélem, tárgyilagos

kép volna, nem valamiféle

átszellemítés. Az a két szék,

fontos, hogy ezt megértsük, semmiképp sem

glória a fejünkön. A híd közepe táján

- de nem azért, hogy bármit is bizonyítsunk -

leültünk rájuk. Különösen az egyik-

ből állt ki a rugó, nem tudom, melyikünknek

jutott az. Mindegy, aligha lehetne erre

a későbbieket visszavezetni. Kellemes

nyári este volt. Rágyújtottunk,

élveztük a lakályosságnak ezt a,

mondhatni, szokatlan formáját.

                                A székek aztán

egy darabig szolgáltak becsületesen:

ők voltak a székek P.-éknél. Hanem az ember

jobbra vágyik, mint ami van: a székeket

beadták egy kárpitoshoz. A lakást is

elcserélték, az elsőt kényszerből, a másodikat,

mert nem szerették. Manapság

ritkábban jövünk össze náluk. Sok minden

közrejátszik. G. elhagyta A.-t

(P. feleségét), aztán M. (B. felesége)

szakított velem, majd G.-től elvált a másik

M. (G. felesége) és hozzám jött (közben B.-ék

is különváltak), P. öngyilkos lett és azóta

félig-meddig szanatóriumban lakik,

nem beszélve a világhelyzet változásairól,

és különben is: nincs hova leülni.