Vajdics Anikó: Vakon

Vakon követlek - így mondják, és milyen az álom:
éjszakát kerít körénk. Szurokfeketét. Az első lépésnél
beleütközöm. Erre, hallom a hangodat. Magabiztos
vagy, mint mindig. És vezetsz, vezetsz, viszel a sűrűbe, 
tüskék, ágak, bokrok közé. Az arcomba pókháló ragad.
A kezemen ragacsos váladék. Egy fatörzsbe törlöm.
Az ujjamat hangyák lepik el. Biztosan van jobb út is,
nyögöm hangtalanul, és már látom is az utat,
takaros házakkal, tüchtig udvarokkal, kis virágos
kertekkel. Az utca egyenes és széles. S mintha
a nap is sütne. De hirtelen este lesz megint.
Ez biztos csak. Ez a szuroksötét. És már egy
pályaudvaron keringek pókháló-sínek mellett.
Az utat keresem, amit meg akartam mutatni.
Hogy mennyivel könnyebb lenne azon feljutni.
Ekkor veszem észre a vizet, ahogy ömlik le
a hegyről, folyik be az utcákra a takaros házak
mellé a kis virágos kertekbe. Árvíz van, mondom
boldogan. Csak gondolnom kell rá, s máris
mezítláb vagyok. Egy téglafal mellett nyitott
esernyőt találok. Piros, mint a vér. Mint az az
ernyő, amit nemrég a zöldségesnél felejtettem.
Körülnézek, mielőtt elemelem. Nem az enyém.
De csak így menekülhetek veled tovább a csúcsig.

Slepo te pratim – tako kažu, a kakav je san:
noćnom tamom nas obavija. Garnom. Kod prvog
koraka susrećem. I tvoj glas čujem. Samopouzdan
si, kao uvek. I vodiš me, u gusto me vodiš,
među bodlje, grane, džbunove. U lice mi paučina se lepi.
U ruci lepljiva izlučevina. U stablo brišem.
Prste mi mravi plave. Zasigurno postoji i bolji put,
stenjem nečujno, i već vidim onu ulicu,
urednim kućama, čistim dvorištima, vrtovima
pu cveća. Ravna i široka je ulica. I kao da
i sunce sija. Ali odjedanput ponovo je pala noć.
Samo je to sigurno. Ta garavost. I već na nekom
kolodvoru pored tračniča iz paučevine lutam.
Onu ulicu tražim koju sam pokazati htela.
Koliko bi lakše bilo tom do cilja stići.
Tad primetila vodu kako niz brda teče,
plavi ulice, uredne kuće vrtove cvećem
ispunjene. Poplava je, velim ushićeno.
Samo promisliti treba i već sam bosa.
Pored jednog zida otvoren kišobran našla.
Crven je, kao krv. Kao onaj kišobran
što sam nedavno kod piljara zaboravila.
Osvrnem se pre no što uzmem. Nije moj.
Ali samo tako mogu s tobom do vrha bežati.