Varsányi Gyula: Gefallenes Mädchen in der Kirche (Bukott leány a templomban Német nyelven)

Templomba léptem. Néma áhítat

Fogott el  a nagy, íves csarnokokban.

Nem nyílt meg ajkam; lépve hallgatag

Érzem szivemben az Úr szava dobban.

Dagadt szivem eget esengő vágyban,

Amint az oltár elé mentem én.

De ott megálltam, egy leányt találtam,

Bukott leányt az oltár lépcsején.

Ismertem én az árva gyermeket,

Kit bűn útjára vitt a durva élet.

Oh,  hajdan a szülői szeretet

Környezte őt; de elsülyedt a féltett!

Nagy szerelem ragadta őt magával,

Ki tudja, hogy mit szenvedett szegény,

Mig ide eljutott a néma árral —

Bukott leány az oltár lépcsején.

Meglepte álom itt a könnyezőt,

De az imát még súgja lázas ajka.

Itt megpihen az örök Úr előtt,

Ki a bukottat vissza sohse hajtja;

Ki menhelyet nyújt neki résztvevően,

Balzsammal enyhít égető sebén,

Gyönyört talál a síró meg/érőben —

Bukott leány az oltár lépcsején.

Reá tekint szelíden itt a menny;

Bűnbánó gyermek, Isten megbocsátott,

S ha nem irgalmaz senki ide lenn,

Az örök ég nem ismeri az átkot!

Itt szendereghetsz, menhelyed a templom,

Ide nem jő a  gúny, e  szörnyű rém

S nem érzed itten, hogy megtört szived rom,

Bukott leány az oltár lépcsején!

Ich betrat die Kirche. Stille Ehrfurcht

hat mich gefangen in den grossen Hallen.

Der Mund öffnete sich nicht; zerfurchte

Worte des Herrn in meinem Herzen wallten.

Himmlische Wünsche, mein pompöses Herz,

als ich Kopf gesenkt ging langsam zum Altar.

Doch dort stehenbleibend, fand sie schaudernd

das gefallenes Mädchen vor dem Altar.

Ich kannte schon längst das verwaiste Kind,

die durch ein raues Leben zur Sünde fand.

Ach, einmal war Elternliebe, so lind

es umgab sie; und der Gefürchtete sank!

Die grosse Liebe hat sie auch mitnahm,

wer weiss schon, was die Arme gelitten war,

bis sie mit der stillen Flut hierherkam –

das gefallenes Mädchen vor dem Altar.

Überraschte der Traum den Weinenden,

doch das Gebet wird immer noch geflüstert.

Und hier ruht sie aus vor dem ewigen Herrn,

der die gefallenen Mädchen nie verdüstert;

der gibt ihr immerhin ein Unterschlupf

und lindert die Verbrennungen mit Balsam,

sie werden Freude finden und Zustupf –

du gefallenes Mädchen vor dem Altar.

Und der Himmel sieht das Mädchen sanft an;

reuevolles Kind, der Gott dir vergeben,

und wenn mit dir hier kein Erbarmen hat,

der Ewigkeit kennt den Fluch nicht im Leben!

Hier kannst du schlummern, dich schütz die Kirche,

hier kommt kein Spott, dieser schreckliche Barbar

und du fühlst dich hier nicht als eine Dirne,

du gefallenes Mädchen vor dem Altar.