Vas István: Csak azért
Csak azért (Magyar)(Egy régi napló töredéke)
Csak azért, mert az a bizonyos villanyáram Köztünk és körülöttünk és bennünk is kiégetett Minden biztosítékot, és kilógtak a falból A megszenesedett drótok, és helyrehozhatatlanul Megszakadt, elmaradt, nem is tért vissza, mert Nem tudtunk és nem is tanultunk meg vele bánni – csak azért? Csak azért, mert se vér, se név nem jogosít fel Kettőnket semmi néven nevezhető kapcsolatra, Holott anyámhoz, apámhoz, húgomhoz, az összes Vérrokonomhoz mikor volt feleannyi Közöm is? Csak azért, mert azután már nem a tesét? Mert már csak megváltott? Mert nem voltam képes abból, Amit adott, megőrizni a szépséget sem, Csak az életemet, meg az ép eszemet – csak azért? Csak azért nincs jogunk tudni, sőt, hallani sem egymásról? Úgy, hogy ha szóba kerül, csak annyit mondhatok: „Igaz is, mi van vele? Hogy van? Te látod őt néha?” És ha meghalok, egy szót sem válthatok előtte, És ha ő hal meg majd, én csak elvegyülve hátul, Mintha véletlenül, megyek a koporsója után. És életemnek az a része elsűllyedt, akárcsak Az a bretoni székesegyház, és hiába Szólal meg odalent a harangja naponta: Csak nagyritkán ha fölhallom a tenger alól.
|
FordításokSzerbTek zato Fehér Illés Kérjen fordítást! |