Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Virág Béla: Eliznek

Eliznek (Magyar)

A rokokónak szép emléke

Fölébredt bennem! — láttalak!

Néztem szemed kék tengerébe

Az éjsötét pillák alatt.

Kaczéran, rizsporos hajaddal,

Kék habselyemmel válladon:

Megőrjít még — te édes angyal!

Az álmatag vágy arczodon.

 

Lehunyt pilládon áttör néha

Az az emésztő tűzsugár,

Mely esdve kér s igérni — néma,

Üdvöt tagad, kínálja bár.

S e perzselő sugár tüzében

Én állok, én boldogtalan!

Csak a tiéd, tiéd egészen,

S e vágyban emésztem magam.

 

Lázas szivemre rászorítom

Mindkét kezem, tán csendesül: —

Vén vagy te már, öreg barátom,

Megjárhatod kegyetlenül!

A sorstól ez bohó egy tréfa,

A rokokóban volt helyén,

De akivel megesik még ma,

Nevetség tárgya lesz, szegény!

 

Ősz szálakat szórt fürtjeimbe

Már az idő, e nagy bohó

S rizsporral főmet igy behintve,

Beléd illek tán — rokokó!

Tán megifjítanak e vágyak?

Nem, nem! Hiú e biztatás:

Az őszbe nyiló virágszálnak

Szomorú sorsa — hervadás.

 



FeltöltőMucsi Antal
Az idézet forrásaA Hét
Megjelenés ideje

Für Eliza (Német)

Rokokos schöne Erinnerung

in mir aufgewacht! – Dich sehend!

Das blau in Deinen Augen so jung

unter Wimpern der Nacht stehend.

Kokett mit Deinem Reispuderhaar

mit blauem Schaum auf der Schulter:

Macht’s mich verrückt – der Engelschar!

Die Traumsehnsucht macht mich munter.

 

Manchmal bricht durch geschlossene Wimpern

welches bettelt und verspricht – zimpernd,

leugnet das Heil, zwar bietet es an.

Im Feuer dieser sengende Strahl

ich steh’, ich der Unglücksrabe!

Nur deins, deins ist alles, was ich mag,

in dieser Lust gibt’s keine Gnade.

 

Drücke auf mein fieberhaftes Herz

mit den Händen, vielleicht beruhigt: –

Du bist alt geworden, alter Freund,

du wird’s grausam abgefertigt!

Vom Schicksal ist das ein blöder Witz,

es war im Rokoko Zeit recht,

aber mit wem es heute passiert,

es wird zum Gespött, und zwar gerecht!

 

Herbstfäden hat in den Locken streut

bei mir der Zeit, wie der Clown Koko

mit Reispulver, meinen Kopf besprühte,

vielleicht passe ich zu dir – Rokoko!

Vielleicht diese Wünsche verjüngen?

Nein! Eitel ist nicht zu bemerken:

Im Herbst blühenden Blumen, ist das

traurige Schicksal – Verwelken.

 

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap