Vozári Dezső: A halott

Ütheted, vághatod, szúrhatod; nem sikít, nem sziszeg, nem beszél. Nem kiván hervatag kankalint, kokaint, tokaji borocskát sem kiván. Örökre kioltva szomja már. Cimbalmok nem neki pengenek. Elvitte a halál. Alkóvok rejtekén hömpölyög rokonok mély, mély, mély, bánatos basszusa. Ajaj, már Őneki pipacs és nefelejts fekete. Mindszentre hupikék gyertyát gyujt sírhalmán özvegye, Mindszentre lelkével arkangyal társalog. Böllér jő, kései fényesek, sertésnek alkonyúl. Vendégek nyála már folydogál. Tepsikben májas és szépszínű tepertő sistereg. Fuvolál kántorok egyhangú kardala: «Fejünkre gyász szakadt, elvitte örökre a halál, adj, Isten, Mártonnak nyugalmat, pihenést, lelkét a mennyekbe eresszed!» Ő csak vár dermedett inakkal, két szemén ócska két rézgaras feketél. Szúrhatod, nem sikít. Hatvanhat évet élt s meg kellett halnia csütörtök délután.