Weöres Sándor: L’IDEALE. (AZ IDEAL. Olasz nyelven)

Az üdő estvére járván,
Én Psyche, meg-mosakszom
Rósában, rosmarinban,
Ezer jó-fű javában.
Mingyán őltözködöm már:
Kanyarok gyöngyöt nyakamba,
Gyűrűket ujjaimba,
Új pántlikát hajamba.
Lám készen-is vagyok már,
Díszemben ágyba fekszem,
Mert álmom fürjesében
Vagyon találkozásom
Derék sudár legénnyel,
Bátor tüzes szeművel,
Ő a leg-szebb, a leg-jobb,
Nevét nem vallhatom-meg;
Légy a leg-szebb, a leg-jobb,
És meg-vallom, te véled.
 
Tállya, 1812. Fársáng havában.

Il sole volge al tramonto,
Io Psiche, mi sto lavando,
Nella rosa, nel rosmarino,
Tra un migliaio di ottime erbe,
M’affretto, indosso la veste:
Al collo infilo un fil di perle,
Un anello su ciascun dito,
Tra i capelli un nastro nuovo,
Come vedi, ho fatto presto,
Così adornata mi metto a letto,
Dove nel prato delle quaglie
Del mio sogno, ho un incontro
Con un giovanotto coraggioso,
Valente dagli occhi ardenti,
Lui è il più bello, il migliore,
Suo nome a svelare non posso;
Sìì tu il più bello, il migliore,
E ti svelerò, sei tu il prescelto.
 
Tállya, 1812. Nel mese del carnevale.