Weöres Sándor: The Portico of Teeth (A Fogak Tornáca Angol nyelven)

1

A Fogak Tornáca, hová beléptél,

vörösmárvány-csarnok: a te szád,

fehérmárvány-oszlopai: a te fogaid,

s a bíbor szőnyeg, melyet taposol: a te nyelved.

2

Az időnek bármelyik ablakán kitekintesz:

mindig más Isten-arc kerül eléd.

Hajolj ki a sások és rigók idejéből:

Isten simogat.

Hajolj ki Mózes és Illés idejéből:

Isten alkuszik.

Hajolj ki a Kereszt idejéből:

Isten arca véres, mint Veronika-kendő.

Hajolj ki saját idődből:

Isten vén, s egy könyvre görnyed.

3

Fejjel lefelé, mint Péter a kereszten,

lóg az ember az ég kékjébe lobogó hajjal

és talpa felett kopog a föld.

Az, aki látja,

álmatlan szemeit nem bírja leszakítani róla.

4         

A gyermeknek nem jut cukor:

tyúkganajt eszik és megleli az édeset.

Minden göröngy: fénytelen csillag!

Minden féreg: szárnytalan kerub!

5

Ha pokolra jutsz, legmélyére térj:

az már a menny. Mert minden körbe ér.

6

Az ember kényelmes utat épít.

A vadállat ösvényt tapos az erdőn.

És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység

és magasság és minden égtáj!

Út ő maga, mindenfelé!

7

Mikor a végső oszlop-pár tündökléséből kilépsz,

a kupola, melyet hajad érint, a végtelen maga,

és rózsaszirom-örvény leteper,

és mind, mely alattad terül, nászágyad: az egész világ –

Itt kimondhatod:

„Nem hiszek benned, Istenem!"

S a rózsaszirom-vihar mosolyog:

„De én hiszek benned: megelégszel?"

1

The Portico of Teeth that you have entered,

red marble hall: that is your mouth,

its white marble pillars are your teeth, and

the carmine carpet that you tread: your tongue.

2

Whichever window of time you chose to gaze through:

there's always a different god-face there before you.

Lean out from the time of sedges and of thrushes:

God caresses.

Lean out from the time of Moses and Elijah:

God bargains.

Lean out from the time of the Cross:

God's face is bloodied, like Veronica's scarf.

Lean out from your own time:

God's old, a book He's stooping over.

3

Head downward, like Peter on the cross,

man hangs, with hair aflutter in the sky blue

and above his soles the knocking of the earth.

He, who sees him

can’t take his sleepless eyes away.

4

For the child there is no sugar left:

he's eating poultry turds and finds the sweetness.

Each clod of earth: a lightless star!

And all the vermin: wingless cherubim!

5

If you end in hell, go to its innermost:

That there is heaven. For all is in the round.

6

Man builds his roads for ease.

Wild beasts tread paths throughout the woods.

Observe the trees, the way they expand to depths

and heights and every quarter!

Each itself is a road to everywhere!

7

As you step from the last twin column's blaze,

the dome your hair is touching: infinity itself,

and a rose petal vortex floors you,

and all spreads beneath, your love-bed: all the world -

here you can say it:

" I don't believe in you, my God,"

And the rose petal gale smiles:

"But I believe in you: will that suffice?"