Weöres Sándor: A rejtett ország

Nakai-szigeti, déltengeri ének

Majd úszó fatörzsre szállunk, vár ránk E Daj, a messzi,
fatörzsön úszunk, csukottszárnyu lepkék,
lassan lejt alá az iszalagok közt
a tengernél alább és nem látja senki.

Föld s tenger alatt fekete tó van,
tükre éles, mozdulatlan,
ölét nem ismeri senki:
vár ránk E Daj, a messzi,
majd úszó fatörzsre szállunk, belémerülünk.

Az öregek mondják:
Ameddig élünk,
minden amit látunk,
ott függ ama tótükörben,
arcunk és termetünk
fejjel lefelé.
A folyondárok, a pálmák, az üregi rókák, a csillagok
mind ott függnek a tótükörben.

Rövid életű a lepke, mégis látogat a régi tanyán,
szárnyával verdesi,
surrog, halljuk hogy surrog,
futunk, futunk a házba.
Nem szólunk hozzá, hiszen csak árnyék.
Bekopog, kopog-kopog, abbahagyja, visszatér hajlékába,
vár ránk E Daj, a messzi.

Az öregek mondják:
A fekete tó visszaveri arcunkat és termetünket,
mélyét nem látja senki:
ami van, onnan kelt,
ami onnan kelt, oda hull vissza,
így forog, ez a rendje.

A férfi dárdát vet, íjat feszit,
az asszony a tűznek gödröt ás,
mind kapaszkodik és kunyhót épít:
így élünk, függve a tótükörben fejjel lefelé,
majd úszó fatörzsre szállunk, belémerülünk.
Alatta mi van, nem tudni. Vár ránk E Daj, a messzi.

Sydhavssang fra Nakai-øya

Vi stiger på en drivende trestamme; E Daj, det fjerne, venter oss

vi   driver  på  stammen,   sommerfugler  med   sammenslåtte vinger,

det glir sakte nedover blant alger,

ned dypere enn havet, og ingen ser det.

Under land og hav finnes det en mørk innsjø

hvis vannspeil er skarpt og urørlig,

hvis favn ingen kjenner:

E Daj, det fjerne, venter oss,

vi stiger på en drivende trestamme og dukker ned.

De gamle sier:

så lenge vi lever

henger alt hva vi ser

der i sjøens speil,

vårt ansikt vår kropp

med hodet nedad.

Lianer og palmer, rødrever og stjerner,

de henger der alle i sjøens speil.

Sommerfuglens liv er kort, den besøker dog den gamle gården,

den slår med vingene,

flagrer og surrer

så vi løper og styrter i huset.

Vi snakker ikke til den, den er jo bare en skygge.

Den banker og slår på døren, men vender så hjem.

E Daj, det fjerne, venter oss.

De gamle sier:

den mørke innsjø gjenspeiler vårt ansikt og vår kropp

og ingen kan se dens bunn:

alt som er til, er derfra,

alt som er derfra vil synke tilbake dit,

slik kretser alt etter en evig ordning.

Mannen kaster spyd og spenner bue,

kvinnen graver en grop for ilden,

alle søker fotfeste og bygger seg hytte,

slik lever vi, henger med hodet nedover i vannet

til vi stiger en dag på en drivende trestamme og dukker ned.

Ingen vet hva vi finner nede. E Daj, det fjerne, venter oss.