Weöres Sándor: Juhász Gyula (Juhász Gyula Olasz nyelven)
Juhász Gyula (Magyar)Barmok nyüszítsenek a sírodon apám nyüszítsenek a sírodon barmok nyüszítsenek az akol és a böllérkés között a ganajdomb és a vágóhíd között a csörgő lánc és a kétségbeesés között hamleti anyám púpos vénasszonyok nyüszítsenek a kórház és a cifra rongy között az őrültekháza és a gyöngyvirág között a temető és a kacat között a mély fekély elitéltjei délceg orvosok és daljás papok között az elmaradt megoldás szélütöttjei reményen túl és perzselésen innen
Lepkék keringjenek patakod fölött Ofélia ki megfúltál mielőtt születtünk tiéd a rózsátlan tövis a terméketlen szenvedés a fekete alapra festett színtelen a térdrehullás mely arccal sárba vész a megaláztatás mely végtelen a feszület nélküli holttetem az áldozat ahonnan megváltás nem terem a reménytelen mely örökké reménytelen
Veszettkutyák vonítsanak a sírodon üres kísértetek üvöltsenek csillagos bátyám szakállas menyasszonyom a jó csak pillanatnyi sejtelem a rossz sem örök ártalom eközben elfolyik a vér a sebzett élet halni nem tudása a halál halhatatlan oldozása
|
Juhász Gyula (Olasz)Padre che sulla tua tomba guaiolino le bestie che guaiolino sulla tua tomba bestie guaiolino tra ovile e accoratoio tra il lettamaio e il mattatoio tra la catena tintinnante e la disperazione madre amletiana che guaiolino le vecchiette ingobbite tra l’ospedale e il cencio colorato tra il manicomio e il mughetto tra il cimitero eil ciarpame tra i medici aitanti e preti gagliardi i condannati dell’ulcera grave i sciroccati delle soluzioni non trovate oltre la speranza e al di qua della combustione
che volteggino farfalle sul tuo ruscello Ofelia tu che ti sei affogata prima della nascità nostra sono tue le rose senza spine la sofferenza sterile il scialbore dipinto su base nera la genuflessione che si perde con il viso nel fango il morto senza crocifisso il sacrificio da cui non nasce la redenzione il disperato che è eternamente disperato
che sulla tomba tua ululino cani rabbiosi che urlino spiriti vuoti mio fratello stellato mia sposa barbuta il bene è solo un presaggio istantaneo e neanche il male è eterno nocumento mentre frattempo il sangue scorre via l’incapacità di morire della vita ferita l’assoluzione immortale della morte
|