Weöres Sándor: Valse Triste (Valse Triste Angol nyelven)

Hűvös és öreg az este.

Remeg a venyige teste.

Elhull a szüreti ének.

Kuckóba bújnak a vének.

Ködben a templom dombja,

villog a torony gombja,

gyors záporok sötéten

szaladnak át a réten.

Elhull a nyári ének,

elbújnak már a vének,

hüvös az árny, az este,

csörög a cserje teste.

Az ember szíve kivásik.

Egyik nyár, akár a másik.

Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.

Lyukas és fagyos az emlék.

A fákon piros láz van.

Lányok sírnak a házban.

Hol a szádról a festék?

kékre csípik az esték.

Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,

nem marad semmi emlék,

az ember szíve vásik,

egyik nyár, mint a másik.

Megcsörren a cserje kontya.

Kolompol az ősz kolompja.

A dér a kökényt megeste.

Hűvös és öreg az este.

The evening's getting cold and old,

Vine-branches tremble and infold.

Songs of the vintage-days subside,

Inside their corners old men hide.

The steeple starts to flare

The church's foggy lair;

Across the meadows, stark

Showers are running dark.

The summer songs subside.

Old men rétire to hide.

The evening's shade is cold

As thickets clatter bold.

The hearts of people war and smother,

Each summer looks like any other.

It does not matter, old or new,

Our memories are frozen too.

Red fever on the trees,

Inside, a maidén weeps;

Her lips need lipstick too,

The evening pinched them blue.

Whether it's old or new,

Our memories are few;

The hearts of people smother,

One summer's like the other.

The thickets' hairdress clatters well

As autumn rings the autumn-bell.

Upon the sloe, frost lays its hold —

The evening's getting cold and old.