Zajácz Edina: Angyalok fészke a szemed

Engem minden kettéhasadt hajnal újranevel.
Amikor megcsókolom porcukor-homlokod,
az összes kínom, bűnöm megszégyenül.
Szívemmel halsz, míg tenyeremből eszel.
Amióta rájöttem, hogy egyedül
Istennek táplállak,
letérdepel bennem az alázat.
Hallgatok, és úgy viselem 
szótlanságodat,
mint ahogy holt álmainkat tűri
takarónkon a selyem.

Hányszor képzeltem, hogy felém szaladsz,
s én leguggoltam, vártalak
kitárt karokkal - te nekem rendelt tünemény -,
hogy ölembe kapjalak.
Aztán nevetve utánad kiabáltam:
"Vigyázz, kicsim, el ne ess!"

Mindig üresek voltak az utak.

Egyedül te nem szabtál 
az első pillanatban feltételeket.
Sosem voltam kevés, vagy hitvány.
Osztoztál velem égiek titkán.
Már éjjel kirügyezteted 
párnánkon a sóhajokat,
hogy mire megvirrad, 
virágba boruljon a mogorva harag.
Érted szövetséget kötöttem
a halállal, ha egy asztalhoz  ülünk,
folyton megdöbben.
Már nem félek.
Te jöttél hozzám kételkedés nélkül,
és én éppen annyira szeretlek, mint 
szeretni foglak, amikor
halvány arcod Istennek szépül.
Míg a reggeli fény belénk szeret,
tudom,
angyalok fészke a szemed.

Svaka rascepana zora me ponovo odgaja.
Kad ti rahlo-slatko čelo poljubim,
svaka moja patnja, grehota se osramoti.
Srce mojim umireš dok mi iz dlana jedeš.
Odkad sam saznala da te jedino
Bogu hranim,
u meni poniznost kleči.
Ćutim i tvoje ćutanje
tako podnosim
kao što naše mrtve snove
svila na pokrivaču podnosi.
 
Koliko puta sam zamislila, prema meni trčiš
a ja te klečući, raširenim rukama
čekam – tebe meni određenog fenomena –,
da te u naručje primim.
Pa posle veselo za tobom vičem:
"Dragi moj, pazi da ne padneš!”
 
Putevi su uvek prazni bili.
 
U prvim trenucima jedino ti nisi
uslove postavljao.
Nikad nisam bila loša, tričava.
Tajnu nebesa sa mnom si delio.
Već tokom noći pustio si
da na jastuku uzdasi niknu
da bi se natmurena ljutnja
do zore u cvet pretvorila.
Zbog tebe sam sa smrću
savez sklopila, ako uz isti stol sednemo,
stalno se zaprepasti.
Više se ne bojim.
Nisi sumnjao kad si meni došao
a ja te baš toliko volim
kao što ću te voleti onda kad
tvoje bledo lice Bogu se ulepšava.
Dok nas jutarnja svetlost zavoli,
znam,
oko ti je gnezdo anđela.