[most írom leglágyabb versemet amikor már nem szerethetsz szerelemmel...] (Magyar)
most írom leglágyabb versemet amikor már nem szerethetsz szerelemmel amikor karnyújtásnyira lélegzetedtől állok a végtelen hóesésben fekete kalapban lerongyolt lelkű madárijesztő márvány szivárványt gondolok sovány ágyunk fölé ízeket a szánkba egymás múlhatatlan szagát. megérkeznek majd a hóemberek is szén-szemükkel benéznek ránk a második emeleti ablakon fűzfás ablakunkon benéz az erdő: s a temető is talán : szívünk fölött vigyázzban állnak már a reménytelen nagy szabad avant-garde versek karnyújtásnyira lélegzetedtől már letagadnám az agyamban lüktető szitakötőket s lépnék ebben a mézes lírázó hóesésben feléd fájdalmas fejjel pálinkától duzzadt szemhéjakkal eljönnek majd el a hóasszonyok is visznek fehér tájba megnémult szerelembe tőled nem vigyáztál rám jól hagytad körülvegyenek maszkos bitangok !árnyékuk lopd ki álmomból Isten! - úgy vagy hogy nem vagy már úgy leszel mintha nem lettél volna soha. lépek feléd embermagasságú hóesésben bár karnyújtásnyira lélegzetedtől lehet meghalok Kiadó | Alkyon Kiadó, Wissach im Tal |
Az idézet forrása | És néhány akvarell |
|
|