Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Zalán Tibor: [jetzt schreibe ich mein sanftestes gedicht wo du mich nicht mehr mit liebe lieben kannst...] ([most írom leglágyabb versemet amikor már nem szerethetsz szerelemmel...] Német nyelven)

Zalán Tibor portréja
Julia Schiff portréja

Vissza a fordító lapjára

[most írom leglágyabb versemet amikor már nem szerethetsz szerelemmel...] (Magyar)

most írom leglágyabb versemet amikor
már nem szerethetsz szerelemmel amikor
karnyújtásnyira lélegzetedtől
állok a végtelen hóesésben
fekete kalapban lerongyolt lelkű madárijesztő
márvány szivárványt gondolok sovány ágyunk fölé
ízeket a szánkba egymás múlhatatlan szagát. megérkeznek
majd a hóemberek is
szén-szemükkel benéznek ránk a második emeleti ablakon
fűzfás ablakunkon benéz az erdő: s a temető is talán
: szívünk fölött vigyázzban állnak már a reménytelen
nagy szabad avant-garde versek
karnyújtásnyira lélegzetedtől
már letagadnám az agyamban lüktető szitakötőket
s lépnék ebben a mézes lírázó hóesésben feléd
fájdalmas fejjel pálinkától duzzadt szemhéjakkal
eljönnek majd el a hóasszonyok is
visznek fehér tájba megnémult szerelembe tőled
nem vigyáztál rám jól hagytad körülvegyenek
maszkos bitangok !árnyékuk lopd ki álmomból Isten! -
úgy vagy hogy nem vagy már úgy leszel mintha nem
lettél volna soha. lépek feléd embermagasságú
hóesésben bár karnyújtásnyira lélegzetedtől lehet meghalok



KiadóAlkyon Kiadó, Wissach im Tal
Az idézet forrásaÉs néhány akvarell

[jetzt schreibe ich mein sanftestes gedicht wo du mich nicht mehr mit liebe lieben kannst...] (Német)

jetzt schreibe ich mein sanftestes gedicht
jetzt wo du mich nicht mehr mit liebe lieben kannst
wo ich einem armweit von deinem atem
stehe im unendlichen schneefall
eine vogelscheuche mit zerlumpter seele im schwarzen hut
einen marmornen regenbogen denke ich mir über unser mageres bett
geschmäcke in unseren mund unsren unvergänglichen geruch
dann kommen auch die schneemänner
mit ihren kohlenaugen schauen sie durch das fenster zu uns herein im zweiten stock
durch unser weidenfenster blickt der wald - auch der friedhof vielleicht -
: über unsere herzen stehn bereits die hoffnungslosen
großen freien avantgarde-gedichte stramm
armweit von deinem atem
würde ich schon abstreiten die libellen die in meinem hirn pochen
und auf dich zugehen in diesem honiglyrischen schneefall
mit vom schnaps schmerzendem kopf und aufgedunsenen lidern
auch die schneefrauen werden kommen
und tragen mich in weiße landschaft in verstummte liebe von dir weg
du hast mich nicht beschützt hast zugelassen daß sie mich umzingeln
die maskierten schufte –!nimm ihren schatten aus meinem traum, o herr! –
du bist so daß du schon nicht mehr bist wirst sein als
wärst du nie gewesen. ich gehe auf dich zu im mannshohen
schneefall obwohl einen armweit von deinem atem sterbe ich vielleicht



KiadóAlkyon Verlag, Wissach im Tal
Az idézet forrásaUnd einige aquarelle

minimap