[valakiért a várost most tűvé teszed ismét és rettegsz...] (Magyar)
valakiért a várost most tűvé teszed ismét és rettegsz hogy megtalálod. hívod valaminek szádból kioldódnak s hurokká kötik magukat a nyakkendők. unalmas vagy mint ünnepek előtt a hisztérikus transzparensek. a ködben hajók ringanak s a derengő ösvényre óriások nyála csorran. nem a hajnali kelés – a kettévágott álom undorít az üvegfalú szobában sétáló fogatlan oroszlán: puha mancsai szétmázolják szemed árnyékában a földrészeket: hallgatni tanulsz ismét zenékbe kapaszkodsz zenékbe és sorsod fölött a súlyos cintányérok éjfélig végleg összecsapnak létezhetnél egyszerűbben is persze egyszerűbben. párálló szőlőtőkék között hol szeretőid kiálmodják az idő habarcsából konok koponyádat. valahol ott az. örök szomjúságban. fullasztó hófalak között lányok vértől iszamós combjai között: halott is lehetnél akár és létezhetnél is. akár valamiért gyűlölöd ezt a várost ribanc újságjaival balkáni vigasságaival fényeivel melyeknél láthatóvá szilárdul árvaságod. lehajtott fejjel átvágsz valamilyen téren és csak a sunyi kékes-vörös hold és csak a kitörülhetetlen arcvonás idegeidben valakiért most rettegsz hogy nem találod. hogy megtalálod. hogy Kiadó | Alkyon Kiadó, Wissach im Tal |
Az idézet forrása | És néhány akvarell |
|
|