Zilahy Péter: A filozófusnő térfosztása

a többi a magáé fogom a zakóm
hogy indulhatunk mindjárt esni fog
és a kardigánt hogy fölsegítsem rá de nem
int hogy még tüzet kér és rágyújt egy
azabajafiloszokkal kezdetű cigarettára leszívja
vonásai mélyen arcába ágyazódnak hogy mért
csinálom én ezt vele ő mindig méltányolta bennem
a szókimondásomat előlről kezdi pedig nekem
csupa végszavam van hogy miért nem mondom meg
a szemébe tényleg miért vele lehetek
őszinte tudom és precízen kortyol kimért
lendülettel AZ ÉLET egyrészt kogitánsz másrészt
extenza mondja váratlanul és annyira nevet rajta
hogy már vonzó érzékeny az iramra még egy
zsíroskenyeret kér ezúttal hosszabb mosolyba kezd
gyengéden mint aki szúnyoghálón fejet dug át
oly lassan hogy szinte egészben apró malacszemeivel
turkál a látványban forgolódik a sebben nehogy
elszalasszon egy nüanszot is mégis ereszkedik
nem az a leány aki bírja elpattan orrában
egy ér férkőzik vackolódik türemkedik könnyű
pára dús gyönyörzetén a harmonika ajkak
fojtott akkordja füst ragad a mézbe kanócok
buknak mécsekbe rövidke kígyó kifut
az időből boldogtalan ki véget nem ér