Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Benediktsson, Einar: Væringjar

Benediktsson, Einar portréja

Væringjar (Izlandi)

Vort land er í dögun af annari öld.
Nú rís elding þess tíma sem fáliðann virðir.
—  Vor þjóð skal ei vinna með vopnanna fjöld,
en með víkingum andans, um staði og hirðir.
Vort heimslif er tafl fyrir glöggeygan gest,
þar sem gæfan er ráðin, ef leikurinn sést —
og þá haukskygnu sjón ala fjöll vor og firðir.
 
Svo fangvíð sig breiða hér flói og vík
móti fjarlægu ströndunum, handan við sæinn;
en verin fábygð og vetrarrík,
byggja Væringjans krafta við háfjalla blæinn.
Hann stendur hér enn, sem hann stóð hér fyr
með 8tórgerðan vilja, þögull og kyr
og langferðahugann við lágreista bæinn.
 
—  Til auðs og til vegs rís hið ættstóra blóð
um æskunnar gullvægu morgunstundir.
Frá haugunum eldir af gamalli glóð,
eins og glitri þar baugar við feðranna mundir.
Og börnin þau rétta sig limalöng,
því litla stofan er orðin svo þröng,
og málmraddir eggja þau moldunum undir.
 
En dalinn þau muna, með hamra og hlíð
og hljómandi fossa og ilmviðsins runna.
Og handan þess alls skín svo fræg og svo fríð
vor fortíð í sjónhring blóðleitra unna.
Það sólarlag er þeirra árdegis ljós,
þar á upptök vor framtíð við hnigandi ós,
þar skal yngjast vor saga við eldforna brunna.
 
Þá var hæverskan manndáð, ei hógværð né fals,
þá var hirð hér um bændur; það saga vor geymir.
A gullöld hins prúða og hoska hals
spurðust héðan þær fregnir sem álfan ei gleymir.
Þá nefndist hér margur til metnaðs og hróss
frá Miklagarði til Niðaróss.
Þá stóð hámenning Íslands sem æskuna dreymir.
 
Hún er stjarna vors fólks gegnum skugga og ský.
Hér skín hún á miðdjúpi Atlashranna.
Já, volduga norrænan vaknar á ný
af vörum og hjörtum íslenzkra manna.
Þá orðið sem geymt var í bók og í brag
verður borið hér fram upp í lífsins dag,
skal heimurinn þjóð vora sjá og sanna.
 
Vor heiðni er liðin.    Alt heflr sinn dag.
En í Hávanna svip skín þó eilífðar myndin.
Hvert vé rís til guðs — sem bjó loftsins lag
frá Líbanons hlíðum á öræfa tindinn.
Og dökni Væringi' í suðrænni sól
ber hann sinni' undir skinni sem norðrið ólr
og minnist að heima er lífstrúar lindin.
 
I auðnantia hljóði og dulardóm
eru drættir í Væringjans anda ristir;
en heimurinn kallar hann háum róm
til þess hóps, þar er seinastir oft verða fyrstir.
Hans dugur er seigur og djúp er hans úð;
þegar drengurinn gengur í höfðingjans búð
munu rætast hans draumar um dáðir og listir.
 
En heim snýr hans far. Á þeim hug eru ei brigð.
Því hélt hann út snemma að fyr mætti lenda.
Hans þroski er skuldaður bernskunnar bygð,
því ber hann um seglin, þá rétt er að venda.
í glauminum öllum hann geymdi sín sjálfs.
Hann var góðvinum hollur, en laus þó og frjáls
Svo skal Væringjans lag alla veröld á enda.
 
Sé eyjunni borin sú fjöður sem flaug
skal hún fljúga endur til móðurstranda.
Því aldrei skal bresta sú trausta taug,
sem ber tregandi heimþrá hins forna anda.
Vor landi vill mannast á heimsins hátt,
en hólminn á starf hans, líf hans og mátt —
og í vöggunnar landi skal varðinn standa.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://landogsaga.is

Vikingek (Magyar)

Nagy idők kora-hajnala kél e hazán,
noha még kevesekre ragyog le világa.
Várjuk, ne a vas hadak árja, csupán
a vikingek erős szive szálljon e tájra.
Sakkjátszma a lét: jövevény cselezik,
s bár jó, ha nekünk a szerencse segít,
még jobb, ha honunk szemek éle vigyázza!
 
Hajdan sok öböl vize hívogatott
csalva hajóit a távoli partnak,
de mert ez a föld üres és befagyott,
a vikingnek a főn-szelek árja maradt csak,
s ő most is úgy áll meg a hegyfokon,  
mint rég: csupa csend, akarat, nyugalom,
és vágyai távoli táj fele csapnak.
 
Felnőtt, kivirult ez a jófaju nép
fényén fiatalkora pirkadatának.
Sírok ragyogása remeg szanaszét,
mint rőt aranyékszere holt nagyapáknak,
s gyűlnek csupa nyurga-tagú gyerekek,
a gyámolító szoba már kicsi lett,
s tombolva a föld alól érc szava támad.
 
Felzendül az élet a zöld hegyekig,
zajló zuhogókig, a jószagu lombig,
s már mindenen át, ki a rőt vizekig
múltunk ragyogó neve-híre kibomlik.
Hazánkon ez alkony a hajdani dél,
ott kelt ki jövőnk: folyam-öbleinél,
s ott vár, hol az ősi kutak vize ömlik.
 
Csupa férfi akadt: se csaló, se szerény,
paraszti csapat szava szólt a tanácson,
s ha e nagyszerü népek arany idején
tudakoltad, hogy mi van új a világon,
szóba sokak hire és neve jött
Miklagardur s Nidarós között -
s kivirult a tudás, mint ifjui álom.
 
Vészen, havon át ez a fény vezetett,
ez vonta be tűzzel a tengerek árját.
Egy nagyszerű északi nép született,
kit hős nagyapák szive-élete jár át,
s a könyvbeli hártyalapon heverő
hajdankori szót újjászüli ő:
hadd tudja a föld hona nagy tudományát.
 
Por már a pogánykor. Ideje letelt.
Pedig Ódinn az ős örök-életet óvta.
S bár égbeli istenek otthona kelt
Öraefire éppúgy, mint Libanonra,
a vikingben a délszaki vad nap alatt
észak viruló tüze el nem apadt,
s tudta, ragyog otthon az életadó fa.
 
Végzet szava vájt s titkos suhanat
vésett jelet akkor az emberi főbe,
dícsérte hazánk a viking hadakat:
gyakran jut a hátra-került legelőre.
Az ifju erős volt és szive szent,
s ha a nemzet-fő sátrába bement,
szóbakerült hite, célja, jövője.
 
S ha hajón hazatért, nem akart sose mást,
bal gondolatát a habokra kiszórta,
hisz e hon tanitott neki férfi-tudást:
úgy dől a hajó, ahogy áll a vitorla.
Zaj-baj közepette megóvta magát,
merész-szivü volt s szelid-ajku barát.
Így száll a viking-sor a messze korokra!
 
Száll, száll a szigethaza-szülte madár,
szive húzza: az ős anyapartra csak eljön,
mert hisz kötelét eltépnie kár,
mely készti, hogy őseihez hazajöjjön.
Eléri hazánk a világ tetejét,
méltó erejét is eléri e nép -
csak a sír hagyománya virasszon a bölcsőn.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://forum.index.hu

minimap