Thomsen, Grímur: Á Sprengisandi

Ríðum, ríðum og rekum yfir sandinn,
rennur sól á bak við Arnarfell,
hér á reiki er margur óhreinn andinn,
úr því fer að skyggja á jökulsvell;
Drottinn leiði drösulinn minn,
drjúgur verður síðasti áfanginn.
 
Þey þey! þey þey! þaut í holti tóa,
þurran vill hún blóði væta góm,
eða líka einhver var að hóa
undarlega digrum karlaróm;
útilegumenn í Ódáðahraun
eru kannske að smala fé á laun.
 
Ríðum, ríðum, rekum yfir sandinn,
rökkrið er að síða á Herðubreið,
álfadrottning er að beizla gandinn,
ekki er gott að verða á hennar leið;
vænsta klárinn vildi eg gefa til
að vera kominn ofan í Kiðagil.

Vágtass, vágtass, sivatagi vándor
végét járja Arnarfellnél a nap,
szellemhaddal riogat a távol,
éjjel van már a gleccser alatt;
Uram, uram kérlek, úgy vezesd lovam,
hogy az utam neheze még hátra van.
Uram, uram kérlek, úgy vezesd lovam,
hogy az utam neheze még hátra van.

Csitt, csitt! Csitt, csitt! Csalfa dombi róka
csorgó vérre szomjas a tetőn,
úgy hallatszik, mintha valaki szólna,
mélyen zengőn szól a semmiből;
bujdosó betyárok most nem alszanak,
birkát lopnak az éj leple alatt.
Bujdosó betyárok most nem alszanak,
birkát lopnak az éj leple alatt.

Vágtass, vágtass, sivatagi vándor,
vöröslik az alkony Herðubreiðnél,
felnyergelt már a tündérkirálynő,
jaj, véged van, hogyha utolér;
legjobb lovamat is odaadnám,
ha lepihenhetnék a hosszú út után. 
Legjobb lovamat is odaadnám,
ha lepihenhetnék a hosszú út után.