Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Thorarensen, Bjarni: Oddur Hjaltalín

Thorarensen, Bjarni portréja

Oddur Hjaltalín (Izlandi)

Enginn ámælir
þeim undir björgum
liggur lifandi
með limu brotna,
og hraunöxum
holdi söxuðu,
að ei hann æpir
eftir nótum.
 
Undrist enginn
upp þó vaxi
kvistir kynlegir,
þá koma úr jörðu
harmafuna
hitaðri að neðan
og ofan vökvaðri
eldregni tára.
 
Ámæli þvi enginn
Oddi Hjaltalín,
orð þó hermdi hann
er hneyksluðu suma.
Það voru frostrósir
feigðarkulda,
harmahlátrar
og helblómstur.
 
Því allt frá æsku
ætíð hönum
heims sig hamingja
hverfula sýndi,
fátækt hönum fylgdi
á fundi alla
en harmar hans biðu
heima oftast.
 
Konungs hafði hann hjarta
með kotungs efnum,
á líkn við fátæka
fátækt sína ól,
öðrum varð hann gæfa,
ei sér sjálfum,
og hjálpaði sjúkur
til heilsu öðrum.
 
Önd hans þó var auðug,
og þegar harma
björg og vanheilsu
á brjósti hönum lágu,
braust hún undan fargi
og bjó í skyndi
skrípi-tröll, skjaldmeyjar
og skóga hugmynda.
 
Harma þá um stund
hennar glöptu
þær enar kátlegu
kynjamyndir!
Aðra þær hneyksluðu,
en Oddur byggði
sér þar hlátraheim
þá heimur grætti.
 
Þegir nú Oddur
en augun liðnu
eftir öndu
í eilífð stara,
hún þar heim
hefir slíkan
að betri ei
sér byggja þarf!
 
En þú sem undan
ævistraumi
flýtur sofandi
að feigðarósi
lastaðu ei laxinn
sem leitar móti
straumi sterklega
og stiklar fossa!
 
 
d. 25. maí 1840



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://bragi.info

Oddur Hjaltalinnak* búcsúztatása (Magyar)

Senki ne korholjon
kő alatt feküvőt,
élve elterülőt,
törött-tagút,
verten-veretőt,
kövön töretőt -
hanem az dúdolna,
részegen danolna!
 
Senki ne csudáljon
csudás virágot,
földből csavarodó
csavaros gyökerűt,
alsóbbik felén
düh lángja lobog,
felsőbbik felén
tűzeső sírdogál.
 
Senki ne korholja
Oddur Hjaltalint,
kezde bár gyakran
mérges beszédbe:
volna az nem más,
halálos láz,
gyásznak színe,
halálnak szirma.
 
Ő szerencséje
szárba nem szökkent,
ifjan se lelhette,
illant az elfelé.
Hótig koldus-fi,
vala nagy senki,
barátja számos:
baj és búbánat.
 
Királyi szíve
szegény zsöllérnek:
kódison könyörült,
maga is kódis,
másnak hasznára,
maga bajára
nyavalyásokat
nyomorult segélt.
 
Gazdag lelkünek
mellére gördül
bánat és kór
keserü köve,
megtört mellel
mégis fösteget
trollt és valkűrt,
takaros szörnyet.**
 
Távoza tőlük
testének terhe,
múlatá magát,
vidám mester,
dühödnek őreá:
hahotáz Oddur,
íme vígan van
végső óráján.
 
Hallgatag Oddur
húnyt szemmel
lelkét leskeli
lélek-úton,
vígasság világa
hívogatja, várja,
ecsettel immár
föstött eleget.
 
Te, akit vakon
végzeted vize visz
halálos örvény
ajtaja elé,
dicsérd a lazacot,
fordul az dagadó
árnak ellene,
zuhatagon áttör!
 
 
*Oddur Hjaltalínnak búcsúztatása - O. H. a költő barátja, orvos volt Észak-Izlandon, sokféle tehetségű, emberséges, okos, de indulatos, nagyivó ember.

**Mégis föstöget trollt és valkürt, takaros szörnyet - Oddur halálos ágyán azzal szórakoztatta a körülállókat, hogy lerajzolta, miféle lények közé kerül halála után.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaO. O.

minimap