Alfieri, Vittorio: Ad ogni colle che passando…

Ad ogni colle che passando io miro,

Cui pingue ulivo o allegra vite adorni,

Dico tra me : Beati almi soggiorni,

S'ella qui fosse! e in così dir sospiro.

Se in ubertoso pian poscia mi aggiro

Fra limpid' acque , ombrosi cerri , ed orni,

Forza è , che invano a dir lo stesso io torni :

Ma del non esser seco al fin mi adiro.

Poggi , valli , onde chiare , erbose piagge,

Che ardir fia il vostro di abbellirvi, or quando

La mia donna nel pianto il viver tragge?

Pace e letizia son dal mondo in bando;

Contrade siete inospìte selvagge,

Finch' io da lei sto lungi lagrimando.

Minden halmon, hol jártomban megállok,

s mit dús olajlomb díszít s fürge élet,

szólok magamhoz: – itt jó lenne élned –

és sóhajtok: – ha Ő itt lenne nálad.

S máskor kövér síkon ha szerte járok,

s kristály habok, árnyas tölgyek kis érnek,

e meddő szókra mindig visszatérek,

s mert nem lelem, ajkamra jő vad átok.

Dombok, völgyek, szűz hullám, zsenge pázsit:

mily tűz adja szépségetek, midőn szent

hölgyemnek élte siralmakba vásik?

Nem lesz már részem békében s örömben,

s ellenséges hozzám e durva táj is,

míg Tőle távol – Érte hull a könnyem.