Alfieri, Vittorio: Rime / CLXXII
Rime / CLXXII (Olasz)Tante, si spesse, si lunghe, si orribili Percosse or dammi iniquamente Amore; Che i mie’martiri omai fatti insoffribili, Mi van traendo appien dal senno fuore.
Or (cieca scorta) odo il mio sol furore; E d’un pestifero angue ascolto i sibili, Che mi addenta, e mi attosca e squarcia il cuore In modi mille, oltre ogni dir terribili:
Or tra ferri e veleni, e avelli ed ombre, La negra fantasia piena di sangue Le vie tutte di morte hammi disgombre:
Or piango, e strido; indi, qual corpo esangue, Giaccio immobile; un velo atro m’ha ingombre Le luci; e sto, qual chi morendo langue.
|
Rímek / CLXXII (Magyar)Gyakorta hosszan s rettentő mogorván büntet méltánytalanul Ámor engem, a kínok úgy gyötörnek egyre, hogy tán eszemet végre általuk veszejtem.
Most dühöm hallgatom, miközben ocsmány s ártalmas kígyó szisszen rám szünetlen, megmar, megmérgez s szívemig hatolván szaggatja azt - nincs rá szó, mily kegyetlen.
Máskor kés, méreg, sírhant s árny-övezte fantáziám, mely éjre s vérre lát csak, halállal söpri útamat üresre.
Majd sírok-rívok, vértelenre sápadt testem nem mozdul, fátyol hull szememre, úgy vagyok, mint ki már halálba bágyad.
|