Angiolieri, Cecco: CXIII – Amíg ágyából kelve nőm, a kedves (CXIII – Quando mie donn'esce la man' del letto Magyar nyelven)

Quando mie donn'esce la man' del letto

che non s'ha post'ancor del fattibello,

non ha nel mondo sì laido vasello,

che, lungo lei, non paresse un diletto;

così ha 'l viso di bellezze netto;

infin ch'ella non cerne al burattello

biacca, allume scagliuol e bambagello:

par a veder un segno maladetto!

Ma rifassi d'un liscio smisurato,

Che non è om che la veggia 'n chell'ora,

ch'ella nol faccia di sé 'nnamorato.

E me ha ella così corredato,

che di null'altra cosa metto cura,

se non di lei: o ecc'om ben ammendato!

Amíg ágyából kelve nőm, a kedves

nem látta reggel széptevésemet,

fazék a földön redves nem lehet

eléggé: tőle cifra kedve meglesz,

ha arcát nézed: tiszta, szinte szentes,

mert még rostája nem szitált; kever

csillámkövet, pihés magot ha kell,

munkája foltja: bűnjel, itt a nedves!

És újra már! Megint, a mindenségit!

Az órát várod, mást mit is kivánj,

mikor majd ismét önmagába szédít.

S mivel fejem búbjáig kielégít,

engem nem érdekel már semmi más,

csak ő. Ihol a kártalan, a férfi!