Arpino, Giovanni: II mondo ha un occhio solo

Siamo in tanti a non essere stati invitati,

la tavola è pronta ma noi dietro i vetri

guardiamo gli altri ridere e star bene.

Siamo in tanti, in troppi a guardare,

vorremmo essere li, siamo pronti

a star bene e anche a pagare il conto

alla fine, con una mano sul cuore.

Ma chi è che ha chiuso in principio la porta

in faccia a gente buona come noi

cosi buona che non capisce nemmeno le ragioni

che ci proibiscono di entrare e star bene?

Questa festa non è né lunga né tranquilla,

il mondo ha un occhio solo, capite,

e non si divertiranno le donne ben vestite,

non dormiranno in pace gli uomini grassi,

non canteranno le strade ed i bambini

finchè non entreremo anche noi

a ridere insieme, poi a pagare il conto.

Bizony sokan vagyunk nem hivatalosak,

a kirakaton át lessük hogyan mulatnak

s lakomáznak mások terített asztaloknál.

Olyan sokan vagyunk, kik csak nézni szeretnénk,

megjelenni köztük és végül kifizetni

a számlát, kezünk boldog szívünkre szorítva.

Ugyan ki csapta be mielőttünk az ajtót,

ilyen derék egyszerű emberek előtt,

a mi tiszta gondolataink föl sem éri,

miért tilos belépnünk s együtt mulatni velük.

Ez az ünnep nem tart örökké s nem nyugalmas,

értsétek meg, egy szeme van csak a világnak,

nem szórakozhatnak elegáns büszke hölgyek,

a hájas polgár se alhat békésen itt,

nem énekelnek addig utcák s gyermekek,

míg asztalukhoz nem ülhetünk, hogy együtt

vigadozzunk s kifizessük végül a számlát.