Il trovatore (Olasz)
Romanza
Va per la selva bruna
Solingo il trovator
Domato dal rigor
Della fortuna.
La faccia sua sì bella
La disfiorò il dolor;
La voce del cantor
Non è più quella.
Ardea nel suo segreto;
E i voti, i lai, l’ardor
Alla canzon d’amor
Fidò indiscreto.
Dal talamo inaccesso
Udillo il suo signor:
L’improvido cantor
Tradì sè stesso.
Pei dì del giovinetto
Tremò alla donna il cor,
Ignara fino allor
Di tanto affetto.
E supplice al geloso,
Ne contenea il furor:
Bella del proprio onor
Piacque allo sposo.
Rise l’ingenua. Blando
L’accarezzò il signor:
Ma il giovin Trovator
Cacciato è in bando.
De’ cari occhi fatali
Più non vedrà il fulgor,
Non berrà più da lor
L’obblio de’ mali.
Varcò quegli atri muto
Ch’ei rallegrava ognor
Con gl’inni del valor,
Col suo liuto.
Scese - varcò le porte -
Stette - guardolle ancor:
E gli scoppiava il cor
Come per morte.
Venne alla selva bruna:
Quivi erra il Trovator,
Fuggendo ogni chiaror
Fuor che la luna.
La guancia sua sì bella
Più non somiglia un fior;
La voce del cantor
Non è più quella. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | https://it.wikisource.org |
|
A trubadúr (Magyar)
Románc
Bolyong a bús bozóton
a dalnok egymagán,
a baljós hegy haván
s a dús folyókon.
Rózsáit bú letépi,
s ha rágyújt, dallamán
megérzed hallatán:
már nem a régi.
Titkon lángolt, s a tiszta
szerelmet ostobán,
a dallam ostromán
a lantra bizta.
Nászágyáról a várúr
felugrott vad lakán:
dalt hallott ablakán,
amely kitárul.
Félté a hölgy: legényre
hisz’ most lelt udvarán,
akiből futja, lám
ilyen érzeményre.
Urát megkérlelé hát:
„Ne bántsd a nótafám!
Hadd nyújtom csókra szám,
e játszi léhát!”
Cirógatá a büszke
várúr is nagy-buján -
s kacagva vad buján
csupán elűzte
szegényt, szomját ki holta
napjáig zöld taván
szemednek, hölgy! talán
többé nem oltja.
Itt volt övé a csarnok
rivalgó balladán!
Most némán ballag ám
kövén a dalnok.
Megindul, fordul, ó! majd
az uccák bús során
szakad s az út porán
szive, ha sóhajt.
Erdőbe ér, s a füstje
tüzének száll magán!
Más fény se jár haján,
csak Hold ezüstje.
Meghervadt már a réti
virág – és oldalán
megérzed holt dalán:
már nem a régi.
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://jazsoli.blogspot.hu |
|