Bodini, Vittorio: Nella penisola salentina

L'amore era una lettera trovata

nel tronco di un olivo; l'amicizia

il capello spaccato in due, soffiato

nel vento; e la morte

il dente che si serba per il giorno

del Giudizio.

Qui c'erano accademie

e monaci sapientissimi:

o città gloriose

di sporcizia e abbandono!

Nel mattino senz'uomini allattano i figli

le donne sulle porte o lungamente

si pettinano.

E che neri capelli, che capelli

che non finiscono mai,

fra quelle bianche case con le file

di zucche gialle sulle cornici!

Su un mucchio d'immondizie un gatto feroce

rosicchiava una lisca madreperlacea

guardando avvicinarsi il forestiero

con due occhi terribili.

A szerelem egy levél volt. Olajfa

törzsén találtuk; a barátság

ketté hasított hajszál, mit a szélbe

engedtünk; a halál meg

az a fog, mit ítélet napjáig

megőrzünk.

Itt voltak igen tudós barátok,

és voltak akadémiák,

ó, sötét elhagyatottság

és piszok dicső városai!

Férfi nélküli reggelen a nők itt

szoptatnak, avagy hajukat ajtajukban

fésülik hosszasan.

És mily hajak sötétlenek, mi fürtök!

- véget sose érnek

a házak közt, melyek vakítanak, s mind

sárgálló tökökkel kerítve állnak.

Vérszomjas macska ült a szemétkupacra,

és rágcsált egy gyöngyház színű szálkát,

két nagy, rémítő szemét rámeresztve

a közelgő idegenre.