Burchiello, Domenico: Pármai parasztok (CXLIV (Sonetti) Magyar nyelven)

Io vidi presso a Parma in su n’un’uscio

Villani scalzi, cinti di vincastri;

E ritti in su n’un piè come pilastri,

Mangiando fave senza pan col guscio.

E ne facevan dispietato isguscio,

Col mento, petto, e ugne pien d’impiastri:

Quì era una chiassata di pollastri,

Che ciascuno aspettava averne un guscio:

Noi ci fermammo, e lor feciono schiera

Dicendo tutti: mò, vistu? vistu?

Che trarremo a San Marco la matera.

In fè de Die lo Imperador vien zu,

Freschin, non terrem nu una bandiera?

Quest’è mò l’altra: io ne vorrò mi du.

Dissi, deh vien giù tu:

Scortami questa staffa compagnone,

E sbalestraigli un peto nel boccone.

Párma vidékén láttam: álldogáltak

mezítlábas és vad condrákba bújt

parasztok künn, és nagyszemű paszulyt

kenyér nélkül, de héjjastul zabáltak.

Hámozni olykor mégis nekiálltak

– sebes az újjuk, a kezük kifújt –,

köröttük csirkék – hátha lesz, ki nyújt

egy félmarékkal – héjjért kóricáltak.

Összeröffentek, hogy megálltunk ott mi.

Lökdösték egymást: „Látod, úgy-e, mondtam,

hogy Szent Márkushoz jó volt imádkozni!"

„De Isten uccse, ez a császár! Nyomban

fuss a templomba, a zászlókat hozd ki!"

Nem ez a császár! Az a másik ottan!"

„Itt van-e, vagy ott van"

– feleltem én –, „csak fogd, komám, a kengyelt !"

s mit löktem néki, mindent gyorsan elnyelt.