Buzzi, Paolo: Poeti

Grande è chi sente il notturno disperato

e se lo canta, come gli suppura su dal cuore,

via, per le strade, fra i raggi delle fogne e delle stelle.

Se il mondo è in un poeta,

questo che veglia mentre gli altri dormono e cammina,

questo che guarda le luci e le ombre d'ogni passo

con faccia di tutti i colori,

questo che mangia le sue midolla in brivido

e beve le sue lagrime calde,

questo è il Poeta in un mondo.

E gloria a lui dai grandi cieli chiaroscuri !

Nagy az, aki hallja a kétségbeesés nokturnóját

és énekli, ahogy szívéből felfakad,

szerte az utakon, szennygödrök s csillagsugarak között.

Ha költő megtelt a világgal,

virrasztva jár, míg alszanak a többiek,

minden lépéskor a fényeket és árnyakat

százféle arccal figyeli,

hideglelősen saját velejét eszi

s megissza saját forró könnyeit.

Íme a költő a világban,

és a fényes-sötét egekből dicsőség neki!