Calabrò, Corrado: T’amo di due amori

T’amo di due amori

eppure è a senso unico la freccia
che oscuramente segna la mia via.

T’amo di due amori:

mi sono accorto che c’era un crocevia
solo dopo averlo oltrepassato.

Vengo a te come l’acqua in pendio

ma ancora mi fai andare in extrasistole
quando più credo di sentirti mia
e poi mi ritrovo in stand by.

T’amo di due amori

e amo dunque due donne, anche se
non ho altra donna all’infuori di te.

T’amo di due amori – è vero –

e se ne sovrappongono le impronte
come due rette possono passare
per uno stesso punto se a tracciarle
è la mano incosciente d’un dio.

Ma c’è nell’amore un doppio senso
per decifrare il quale manca il tempo
finché il dolore non fornisce la chiave

Két szerelemből szeretlek
 
És mégis, a nyíl,
mely sötéten jelzi utam, egyirányú.
 
Két szerelemből szeretlek:
 
az útkereszteződést csak akkor vettem észre,
miután már áthaladtam rajta.
 
Úgy jövök hozzád, mint víz a lejtőn
 
de még mindig szívszorongást okozol nekem
mikor legfőképp hiszem, hogy az enyém vagy
és aztán készenléti állapotban találom magam.
 
Két szerelemből szeretlek
 
tehát két nőt szeretek, még akkor is 
ha nincs más nőm rajtad kívül.
 
Két szerelemből szeretlek – ez igaz –
 
és a kettőnek hatása átfedi egymást,
mint ahogyan egy egyazon ponton is
áthaladhat két egyenes, ha azt egy Isten
öntudatlan keze vázolja fel.
 
De a szerelemnek van egy kétértelmű jelentése is,
hogy melyik, megfejtéséhez kevés az idő,
míg a fájdalom meg nem adja rá a módot.