Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Cardarelli, Vincenzo: Autunno veneziano

Cardarelli, Vincenzo portréja

Autunno veneziano (Olasz)

L'alito freddo e umido m'assale

di Venezia autunnale,

Adesso che l'estate,

sudaticcia e sciroccosa,

d'incanto se n'è andata,

una rigida luna settembrina

risplende, piena di funesti presagi,

sulla città d'acque e di pietre

che rivela il suo volto di medusa

contagiosa e malefica.

Morto è il silenzio dei canali fetidi,

sotto la luna acquosa,

in ciascuno dei quali

par che dorma il cadavere d'Ofelia:

tombe sparse di fiori

marci e d'altre immondizie vegetali,

dove passa sciacquando

il fantasma del gondoliere.

O notti veneziane,

senza canto di galli,

senza voci di fontane,

tetre notti lagunari

cui nessun tenero bisbiglio anima,

case torve, gelose,

a picco sui canali,

dormenti senza respiro,

io v'ho sul cuore adesso più che mai.

Qui non i venti impetuosi e funebri

del settembre montanino,

non odor di vendemmia, non lavacri

di piogge lacrimose,

non fragore di foglie che cadono.

Un ciuffo d'erba che ingiallisce e muore

su un davanzale

è tutto l'autunno veneziano.

 

Così a Venezia le stagioni delirano.

 

Pei suoi campi di marmo e i suoi canali

non son che luci smarrite,

luci che sognano la buona terra

odorosa e fruttifera.

Solo il naufragio invernale conviene

a questa città che non vive,

che non fiorisce,

se non quale una nave in fondo al mare.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.club.it/autori/grandi

Velencei ősz (Magyar)

Nyirkos, hideg lehellet árad messze.

Ez az őszi Velence.

A nyár, a verejtékes,

a déli szél-sodorta

varázsütésre eltűnt,

szigorú szeptemberi holdfény

ragyog vésztjósló sejtelemmel telve

a víz és a kő városa fölött

mely fölmutatja arcát, ezt a rontó

Meduza-formát.

Az ázott hold alatt bűzös csatornák

hallgatnak, bennük hallgat a halál,

mélyükön mintha

Ofélia aludná örök álmát.

Sírok, rothadt virággal,

növényi foszlányokkal teleszórva,

és fölöttük csobogva

evez a gondolás kísértete.

Ó velencei éjek,

kakas nem kukorékol,

forrás nem bugyborékol,

sötét laguna-mélyek;

föl nem derít szerelmes suttogás, –

zord házak, fagyos tornyok

a csatornák fölött miként hegyormok

lélegzet nélkül szunnyadók,

jobban szeretlek most, mint valaha.

Nem fújnak itt gyászos dühös szelek,

a hegyi szeptember viharai

nincs szüret-illat, könnyező esőknek

fürdői sincsenek,

száraz levelek nem hullnak zörögve.

Egy sárguló, haldokló fűcsomó

az ablakom párkányán:

ilyen Velence ősze.

 

Így fuldokolnak itt az évszakok.

 

A márványtereken s a csatornákon

fények, csak idetévedt

fények termékeny földről álmodozva,

mely illatozik és gyümölcsét hozza.

Csak a téli hajótörés hasonló

e városhoz, mely nem is él,

nem is virágzik,

ha csak nem mint hajó a tengermélyen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap