Carducci, Giosuè: Alla rima
Alla rima (Olasz)Ave, o rima! Con bell’arte su le carte te persegue il trovadore; ma tu brilli, tu scintilli, tu zampilli su del popolo dal cuore.
O scoccata tra due baci ne i rapaci volgimenti de la danza, come accordi ne’ due giri due sospiri, di memoria e di speranza!
Come lieta risonasti su da i vasti petti al vespero sereno, quando il piè de’ mietitori in tre cori con tre note urtò il terreno!
Come orribile su’ vènti de’ vincenti tu ruggisti le virtudi, mentre l’aste sanguinose fragorose percoteano i ferrei scudi!
Sgretolar sott’esso il brando di Rolando tu sentisti Roncisvalle, e soffiando nel gran corno notte e giorno del gran nome empi la valle.
Poi t’afferri a la criniera irta e nera di Babieca che galoppa, e del Cid tra i gonfaloni balda intoni la romanza in su la groppa.
Poi del Rodano a la bella onda snella dài la chioma polverosa, e disfidi i rusignoli dolci e soli ne i verzieri di Tolosa.
Ecco, in poppa del battello di Rudello tu d’amor la vela hai messa, ed il bacio del morente rechi ardente su le labbra a la contessa.
Torna, torna: ad altri liti altri inviti ti fa Dante austero e pio: ei con te scende a l’inferno e l’eterno monte gira e vola a Dio.
Ave, o bella imperatrice, o felice del latin metro reina! Un ribelle ti saluta combattuta, e a te libero s’inchina.
Cura e onor de’ padri miei, tu mi sei come lor sacra e diletta. Ave, o rima: e dammi un fiore per l’amore, e per l’odio una saetta.
|
A rímhez (Magyar)Üdvözöllek, rím! A lantos, hogyha rangos, téged üldöz játszi kedvvel. Ám te villogsz, meg se mukkansz, csak kibuggyansz, ím a nép szivéből egyszer.
Két csók közt is oly hatásos vagy s a táncos, tarka-barka förgetegben; messzi múltat, szép reményt is összebékítsz, szárnyra kelve míg kerengsz fenn.
Ó, de vígan vágsz te vissza, hogyha tiszta vágy iramlik este tájban; s míg aratnak egyre, három – furcsa kánon – gazda lépte döng vidáman.
Bajnokoknak büszke torkán, hogyha orkán zúg, a virtust zenged egyre, ha a dárda, vérbenázva, szörnyű lárma közt, lesújt a pajzshegyekre!
Kardja tört el egykor, arra, hol Navarra tartománya áll, Rolandnak; zengő kürtjeidbe fújva, újra s újra nagy nevéről szólsz te annak.
Dús sörényű és bozontos táltosod most gyors futásra ösztökélve, elmerengsz ott fenn a hátán, Cid románcán, s megkapaszkodsz üstökébe.
Majd a Rhône hol fut szaladva, fürge habba fáradt fürtödet beejted, s ráhagyod a sok-sok árva kis madárra, mik Toulouse-ban énekelnek.
Lám Rudelnek nagy szerelme elvezette gyors szeled szárnyán a sajkát, s haldoklónak érte ajka vágyva majd a hercegasszony égő ajkát.
Térj ó, térj ó vissza végre más vidékre; Dante véled küzd meg érez: véled járja át a poklot, és bolyong ott, míg elér az Úr színéhez.
Szép királynő, üdvözöllek! Hisz tetőled lett a régi metrum ékes. S lám e lázadó is eljön, hogy köszöntsön térdet hajtva, íme téged!
Ősatyáink dísze, gondja vagy te, s pompa vagy nekem meg szent mulatság. Hű, szerelmes vallomáshoz szép virágot adj, s a harchoz íjat adj hát!
|