Carducci, Giosuè: Di notte

Pur ne l'ombra de' tuoi lati velami

Gli umani tedi, o notte, ed i miei bassi

Crucci ravvolgi e sperdi: a te mi chiami,

E con te sola il mio cuor solo stassi.

Di quai d'ozio promesse adempi e sbrami

Gl'irrequieti miei spiriti lassi?

E qual doni potenza a i pensier grami

Onde a l'eterno o al nulla errando vassi?

O diva notte, io non so già che sia

Questo pensoso e presago diletto

Ove l'ire e i dolor l'anima oblia:

Ma posa io trovo in te, qual pargoletto

Che singhiozza e s'addorme de la pia

Ava abbrunata su l'antico petto.

Opera Omnia, Rime nuove, Libro primo, VII

Sötét palástod mélyein elillan

a bánatom, a könnyem szelíden:

ó Éj, csak a te édes karjaidban

csitul el árva, békétlen szivem.

Nyugalmat adsz és tiszta-tiszta békét,

lankadt lelkem kegyesen öntözöd.

Letéped a bús eszme régi fékét

s száguldhat az ég és a föld között.

Ó istenasszony Éj; én nem tudom, mi

hív most aludni, feledni, nyugodni,

haragcsitító, bú-feledtető.

Megnyugszom benned, mint a csecsemő,

ki sírva alszik el, mindent feledvén,

öreg nagyanyja ráncos, barna keblén.