Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Carducci, Giosuè: Róma (Roma Magyar nyelven)

Carducci, Giosuè portréja

Roma (Olasz)

Roma, ne l’aer tuo lancio l’anima altera volante:
accogli, o Roma, e avvolgi l’anima mia di luce.
 
Non curïoso a te de le cose piccole io vengo:
chi le farfalle cerca sotto l’arco di Tito?
 
Che importa a me se l’irto spettral vinattier di Stradella
mesce in Montecitorio celie allobroghe e ambagi?
 
e se il lungi operoso tessitor di Biella s’impiglia,
ragno attirante in vano, dentro le reti sue?
 
Cingimi, o Roma, d’azzurro, di sole m’illumina, o Roma:
raggia divino il sole pe’ larghi azzurri tuoi.
 
Ei benedice al fósco Vaticano, al bel Quirinale,
al vecchio Capitolio santo fra le ruine;
 
e tu da i sette colli protendi, o Roma, le braccia
a l’amor che diffuso splende per l’aure chete.
 
Oh talamo grande, solitudini de la Campagna!
e tu Soratte grigio, testimone in eterno!
 
Monti d’Alba, cantate sorridenti l’epitalamio;
Tuscolo verde, canta; canta, irrigua Tivoli;
 
mentr’io da ’l Gianicolo ammiro l’imagin de l’urbe,
nave immensa lanciata vèr’l’impero del mondo.
 
O nave che attingi con la poppa l’alto infinito,
varca a’ misterïosi lidi l’anima mia.
 
Ne’ crepuscoli a sera di gemmeo candore fulgenti
tranquillamente lunghi su la Flaminia via,
 
l’ora suprema calando con tacita ala mi sfiori
la fronte, e ignoto io passi ne la serena pace;
 
passi a i concilii de l’ombre, rivegga li spiriti magni
de i padri conversanti lungh’esso il fiume sacro.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://it.wikisource.org

Róma (Magyar)

Róma, magasba törekvő lelkem egedbe repül ma,
Róma, fogadd szívesen, ontsd rá dúsan a fényt,
 
Nem dib-dábságokra kíváncsiskodva kereslek:
lepkét kergessek Titus íve alatt?
 
Mit bánom, ha a Montecitorium elnöke sarki
csaplárként elegyít élcet, ügyes szavakat.
 
Vagy ha Biella ravasz cselt szőve, akár a hiába
váró pók önnön hálójába veszik.
 
Róma, övezz derűvel, tündöklő fénnyel itass át:
istenien tud a nap izzani tág egeden.
 
Szórja tüzét a sötét Vatikánra, a szép Quirinalra,
s vén Kapitóliumunk áldott romjaira.
 
S karjaidat, héthalmú, kitárod hogy befogadd e
tündöklő szerelem hangtalan áradatát.
 
Ó te csodálatos ágy, csendes Campagna magánya!
Ó te Soracte csúcsa Róma örök tanúja!
 
Ó ti mosolygó Alba-hegyek! Zengjétek a nászdalt!
Tuszkulum erdeje zengd! Bővizű Tivoli, zengd!
 
Állok a Gianicolo tetején és nézem a várost:
új cézári hajó, új cézárok elé.
 
Szállj, te hajó, ki fölérsz a határtalan ég magasába,
szállj, s vidd szellememet rejtelmes vizeken!
 
Este a Flámeni úton a hosszú alkonyatokban
tündöklő ragyogás s mély nyugalom közepett
 
illessen meg a csendes röptű esteli óra
engem, s járva e hely csendjében egyedül
 
lássam az enyhet adó árnyékokat és az atyákat
halljam szólani az ősi folyó peremén.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaS. Gy.

minimap