Carducci, Giosuè: Vergilius (Virgilio Magyar nyelven)

Come, quando su' campi arsi la pia

Luna imminente il gelo estivo infonde,

Mormora al bianco lume il rio tra via

Riscintillando tra le brevi sponde;

E il secreto usignuolo entro le fronde

Empie il vasto seren di melodia,

Ascolta il viatore ed a le bionde

Chiome che amò ripensa, e il tempo oblia;

Ed orba madre, che doleasi in vano,

Da un avel gli occhi al ciel lucente gira

E in quel diffuso albor l'animo queta;

Ridono in tanto i monti e il mar lontano,

Tra i grandi arbor la fresca aura sospira:

Tale il tuo verso a me, divin poeta.

Opera Omnia, Rime nuove, Libro primo, X

Ahogy, ha a kegyes hold hűsen ontja

nyári fagyát a kiégett mezőkre,

folyó mormol, fehér fényben ragyogva,

s csillámlón fut két kurta partja közt le;

fülemüle szól lombban rejtöződve,

s a derült tájat dala telezsongja,

a vándor hallja, a szerette szőke

fürtre gondol, s már nem fáj múltja gondja;

meddő kínjából vak anya mered fel

egy sírról a csillámló égre, s abban

a szétfolyt fényben enyhet lel a lelke;

s közben nevet a hegy s a messzi tenger,

s sóhajt a nagy fák hűs fuvalma halkan:

isteni költő, ilyen vagy nekem te.