Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Cavalli, Patrizia: Adesso che il tempo sembra tutto mio

Cavalli, Patrizia portréja

Adesso che il tempo sembra tutto mio (Olasz)

Adesso che il tempo sembra tutto mio
e nessuno mi chiama per il pranzo e per la cena,
adesso che posso rimanere a guardare
come si scioglie una nuvola e come si scolora,
come cammina un gatto per il tetto
nel lusso immenso di una esplorazione, adesso
che ogni giorno mi aspetta
la sconfinata lunghezza di una notte
dove non c’è richiamo e non c’è più ragione
di spogliarsi in fretta per riposare dentro
l’accecante dolcezza di un corpo che mi aspetta,
adesso che il mattino non ha mai principio
e silenzioso mi lascia ai miei progetti
a tutte le cadenze della voce, adesso
vorrei improvvisamente la prigione.

Quante tentazioni attraverso
nel percorso tra la camera
e la cucina, tra la cucina
e il cesso. Una macchia
sul muro, un pezzo di carta
caduto in terra, un bicchiere d’acqua,
un guardar dalla finestra,
ciao alla vicina,
una carezza alla gattina.
Così dimentico sempre
l’idea principale, mi perdo
per strada, mi scompongo
giorno per giorno ed è vano
tentare qualsiasi ritorno.

Addosso al viso mio cadono le notti
e anche i giorni mi cadono sul viso.
Io li vedo come si accavallano
formando geografie disordinate:
il loro peso non è sempre uguale,
a volte cadono dall’alto e fanno buche,
altre volte si appoggiano soltanto
lasciando un ricordo un po’ in penombra.
Geometra perito io li misuro
li conto e li divido
in anni e stagioni, in mesi e settimane.
Ma veramente aspetto
in segretezza di distrarmi
nella confusione perdere i calcoli,
uscire di prigione
ricevere la grazia di una nuova faccia.
È tutto così semplice,
sì, era così semplice,
è tale l’evidenza
che quasi non ci credo.
A questo serve il corpo:
mi tocchi o non mi tocchi,
mi abbracci o mi allontani.
Il resto è per i pazzi.

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrása https://oubliettemagazine.com

Most, hogy minden idő az enyémnek tűnik (Magyar)

Most, hogy minden idő az enyémnek tűnik
és senki nem hív ebédre, sem vacsorára,
most, hogy elnézegethetem hogyan foszlik
szét egy felhő és hogyan halványul el,
ahogy egy macska átsétál a tetőn  
a felfedezés hatalmas élvezetével, most,
hogy minden nap az éjszaka
végtelen hossza vár rám,
melynek nincs már vonzereje, nincs
semmi értelme a gyors levetkőzésnek, hogy
megpihenjek egy rám váró test, vakító édességében,
most, hogy nem veszi kezdetét soha a reggel
és csendben hagy a terveimmel,
minden hanglejtésemmel, most váratlanul
vágyom a börtön után.
 
Mennyi kísértésen esek át
a szoba és a konyha közötti úton,
a konyha és a vécé között.
Egy folt a falon,
egy földre esett papír cetli,
egy pohár víz,
egy kitekintés az ablakon,
egy köszönés a szomszédasszonynak,
egy simogatás a kismacskának.
Így vesztem el mindig szemem elől
a központi gondolatot,
elveszem az úton, így omlok össze
nap nap után és hibavaló bármilyen
visszatérési kísérlet.
 
Arcomra hullnak az éjek
és a nappalok is az arcomra hullnak.
Látom őket amint átfedik egymást,
rendezetlen földrajzi területeket alkotva:
súlyuk nem mindig egyforma,
olykor felülről esnek és lyukakat ütnek,
máskor csak éppen ráereszkednek
egy emléket hagyva kissé a félhomályban.
Én földmérő szakértő, mérem,
számolom őket, évekre és évszakokra,
hetekre és hónapokra osztom őket.
De valójában titokban arra várok,
hogy eltereljem figyelmemet,
a zűrzavarban elveszítsem a számításokat,
kijutni a börtönből,
kegyelemből egy új arcot kapni.
Minden oly egyszerű,
igen, olyan egyszerű volt,
annyira nyilvánvaló,
hogy szinte el sem hiszem.
Erre való a test:
megérintesz vagy nem,
megölelsz vagy eltaszítasz magadtól.
A többi az őrülteknek szól.
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasajàt

minimap