Cavalli, Patrizia: Quando si è colti all’improvviso...

Quando si è colti all’improvviso da salute
lo sguardo non inciampa, no resta appiccicato,
ma lievemente si incanta sulle cose ferme
e sul fermento e le immagini sono risucchiate
e scivolano dentro
come nel gatto che socchiudendo gli occhi mi saluta.
 
I rumori si sciolgono: i gridi e le sirene
semplicemente sono. La tessitura sgranata
degli odori riporta ogni lontananza
e la memoria, inventando i suoni, fa cantare
alla voce una canzone che avanza
fra il traffico e le spinte.
 
E certo noi eravamo nati
per questa consonanza.
Ma vivendo in città c’è sempre
qua e là una qualche improvvisa puzza
di fritto che ti rimanda a casa.

Mikor hirtelen ránk tör az egészség,
a tekintet nem tétovázik, nem ragad le;
könnyedén megállapodik a nem mozduló
dolgokon és a pezsgésen, a képeket beszippantja,
siklanak befelé
mint a macskába, mely félig hunyt szemmel köszönt.
 
A zajok szétoszlanak; a kiáltások és a szirénák
egyszerűen csak vannak. A szagok kibomlott
szövedéke felidéz minden messzeséget
s az emlékezet rátalál a hangokra
és dalra készteti őket, az ének hosszan száll
a forgalom s a lökdösődés között.
 
És igen, mi erre az
összhangra születtünk.
De mivel városban élünk, mindig
előtör innen vagy onnan valami sült olaj
szaga mely hazaűz.