Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Certa, Rolando: Szerelmes ének Szicíliához (Canto d'amore per la Sicilia Magyar nyelven)

Certa, Rolando portréja
Papp Árpád portréja

Vissza a fordító lapjára

Canto d'amore per la Sicilia (Olasz)

Avvampa il sole nella calda estate
uccelli e stormi migrano lontano,
verso l'Africa nera, verso altri lidi
ignoti all'uomo che la fuga anela.
Fuggire è il sogno di nostra gente.

E ognuno ali vorrebbe possedere
e gli uccelli invidia e con tristezza
rammemora la sua chiusa sorte,
il dolore rimuginato e l'amarezza
dei rimpianti e di ciò che non fu.

Sicilia, nel tuo cuore fragrante,
coltelli si affondano violenti.
E' la tua anima, il tuo corpo, o Sicilia di fuoco,
è ferita che sanguina,
che si rinnova nel tempo
è dolore come in ora di morte.
E tu che vita possiedi e doni,
vigore d'intelletto e nobiltà di cuore,
al mondo e al tempo;
tu, che il patire racchiudi in silenzio amaro
ed hai selve di braccia pronte a liberarti,
rimani inerte e prostrata,
come piegata da uno stanco viaggio.

Ed è vero, fu lungo nel tempo, nella storia,
il tuo viaggio di pene e di rinunce:
ancora dal mare una voce ci giunge
che grida soccorso, che invoca salvazione;
dai meandri dell'inferno giallo
delle solfare tetre fievole emerge il rantolo
di chi il pane scavò e l'avvenire
cercò nella terra invano.
Ancora il bracciante mangia pane e coltello
e attende, nei lunghi mesi dell'inverno,
l'ingaggio sperato. E s'acconcia a vivere
raccogliendo verdure per i campi.
C'è chi coltiva fiori per i morti
e chi s'imbarca alla prima occasione.

Mio Sud, mia Sicilia dolcedolente,
terra dei padri e dei figli e delle generazioni venture,
come abbandonarti?
Io resto col contadino che lotta per una società migliore,
coi pescatori che affrontano bufere,
coi solfatari che vivono nel respiro della terra,
con gli ingegni svegli, con le menti aperte,
rivolte le speranze all'avvenire,
io resto col pastore caduto per difendere il suo gregge,
il pane dei suoi figli.
Sicilia, come abbandonarti?

Tu mi sei nell'anima, nell'ancestrale respiro,
nel grido represso, negli stenti che grumo fecero in gola
e come roccia secolare gravano sul corpo della gente.

Sicilia splendi in questa stagione di sole e d'azzurro:
cielo, terra e mare, alberi e steppe
intonino una canzone millenaria.
La tua fronte bruciata, commista al sudore dei giorni
e al fiele delle pene,
è ancora china, gli occhi di tua gente simili sono
a quelli di cane bastonato.
O Sicilia, pecora sgozzata per vendetta,
O Sicilia, che agonizzi nel meriggio di fuoco,
O Sicilia, che piangi per le tue ferite,
il tempo della liberazione verrà.
Ma non bisogna andare.

Che i figli restino attorno alla madre,
che raccolti le infondano coraggio,
che le braccia le tendano a soccorrere
i suoi anni cadenti, a risanare le piaghe e le rovine.
Una giovinezza nuova splenderà:
sarà la nostra età dell'avvenire,
il tempo di un popolo risorto
che ha sete di giustizia e dignità.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.andreasormani.altervista.org

Szerelmes ének Szicíliához (Magyar)

Rekkenő nyárban izzik a nap,
de már készülődnek a madárrajok,
Afrika mélyére, más kikötőkbe -
sose ismeri meg őket, aki itt marad.
De hát nem kelhet szárnyra egy egész nép.

Pedig mindenki azt szeretné -
irigyli a madarakat s szomorún
emészti magát röghöz tapadt sorsán, a néma
fájdalmak s zokogások keserűségén,
s azon, mi nem történt meg vele.

Szicília, szíved izzó parázsdarab,
fölötte bosszúálló késeket dugdosol,
tested, lelked lázvert, Szicíliám!
Hány sebből vérezel!
A hegek fel-feltépődnek az idővel,
sajognak, akár halálunk órája közeledtén.
És te, kié az élet s megajándékozol minket vele,
te: értelem szigora és szívbéli jóság,
a világban és az időben;
te, ki fanyar csöndedbe takargatod a szenvedésed,
kinek hatalma lenne szabadító öklök rengetegén,
tétlenkedsz zsibbadozva,
az időben megtett hosszú úttól elgyötörten!

És igaz, régebben is volt már a történelem
útja a büntetés és lemondás:
mégis eljutott hozzád egy-egy megkínzott hang
a tengerről, ki segítségért kiáltott: szabadítsd meg,
vagy a sárga pokol köreiből,
a kén átkos birodalmából, esenge szállt a hörgés,
azé, ki túrta a földet, de kenyeret és jövőt
hasztalan keresett a rögökben.
Napszámosé, kinek fogai közt: kés meg szikkadt
kenyérdarabka, várja csak, hogy a tél hosszú
napjaiban majd csak akad valami munka, addig
is vadgyökeret gyűjtöget, hogy éhen ne haljon.
Vannak, kik virágot ültetnek halottaiknak,
mások meg behajóznak az első alkalommal.

Dél te, dolcedolente Szicíliám,
apák és fiak földje, sorjázó nemzedékeké,
hogy is hagyhatnálak el?
Nekem itt kell maradnom - a paraszttal, ki birkózik a földdel,
a halásszal, aki viaskodik a viharokkal,
a kénbányásszal, aki fulladozik a föld bűzös lehelletében,
az éber értelemmel, a nyitott szívekkel,
a jövendő reménye felé fordulókkal,
a pásztorral, ki elpusztult védelmezve nyáját,
porontyai szűkös falatját.
Szicíliám, hogy is hagynálak el?

Benne élsz te kihagyó lélegzetvételemben,
torkomba visszagyűrt kiáltásaimban,
a nyomorban, népem vállán időtlen sziklatömb keresztje.

Szicíliám, napsütötten, kéken ragyogsz a nyárban,
ég és föld, tenger és rétek és fák
évezredes éneket intonálnak.
A nap verítékében ázik lázas homlokod,
kínok epéje füröszti arcodat,
ma még alázattal lehorgasztod fejed, s néped tekintete -
megvert kutyáé.
Ó, jaj, Szicília, vérbosszú elmetélte torkú bárány,
ó, jaj, Szicília, birkózol életre, halálra,
ó, jaj, Szicília, merő sebben sajogsz,
de üt, de eljön szabadulásod órája,
el, nem kell félned.

Ha a gyerekek öreg anyjuk mellett maradnak,
új erőt adhat neki minden egyes aratás,
megállíthatják gyorsan tovatűnő éveit,
gyógyírt lelhetnek vérző sebére.
És akkor, megifjodván, felragyog
egy új korszaka a jövőben -
eljön az igazságra s méltóságra szomjazó
feltámadt nép kora!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaP. Á.

minimap