Chiabrera, Gabriello: A viola (La violetta Magyar nyelven)

La violetta

Che in sull'erbetta

Apre al mattin novella,

Di' non è cosa

Tutta odorosa,

Tutta leggiadra e bella ?

Sì, certamente,

Ché dolcemente

Ella ne spira odori,

E n'empie il petto

Di bel diletto

Col bel de' suoi colori.

Vaga rosseggia

Vaga biancheggia,

Tra l'aure mattutine ;

Pregio d'aprile

Via più gentile :

Ma che diviene al fine ?

Ahi, che in brev'ora,

Come l'aurora

Lunge da noi sen vola ;

Ecco languire,

Ecco perire

La misera viola.

Tu, cui bellezza

E giovinezza

Oggi fan sì superba ;

Soave pena,

Dolce catena

Di mia prigione acerba ;

Deh ! Con quel fiore

Consiglia il core

Sulla sua fresca etate ;

Ché tanto dura

L'alta ventura

Di questa tua beltate.

A kis viola

kit kiburkola

a gyepen a szép reggel,

kékes levelét,

szagos kebelét

nem delin nyitja-é fel?

Úgy vagyon: nedves

kelyhéből kedves

fűszerszám illatja jő:

szemet igéző

színnel a néző

lelkét megvidítja ő.

Szépen kékellik

és veresellik,

míg leng a hajnali szél:

május nimfája,

legszebb lyánykája:

de végtére mire kél?

Ah, egy meleggel,

mint a szép reggel,

tőlünk eltűnik még ma:

ím már bágyadtan,

ím már hervadtan

áll a szegény viola!

Te, szépségeddel,

ifjú léteddel,

ki oly kevély vagy és vak,

édes kínozója,

kedves békója

keserves rabságomnak!

Ah, végy magáról

e violáról

tanácsot, míg ifjú léssz:

mert szépségednek,

deliségednek

dísze oly hamar elvész.